Augusztus 9-én sorsolták ki a csoportokat Münchenben, az EuroLeague Women sorozatra, amelyben hét év után csapatunk is érdekelt lesz. Igazán impozáns ellenfelekkel találkozunk majd az Egyetemi sportcsarnokban, a női kosárlabda krémje érkezik majd Győrbe. Ezen a héten egyesével minden ellenfelünket közelebbről is bemutatunk szurkolóinknak. A kalapok szerinti besorolás alapján, hátulról kezdjük. Következzék a török sztárcsapat, a CBK Mersin.

 

A Mersint, ahogyan a tegnapi ellenfelünket a Bolognát, szintén nemrégiben alapították. A klub 2017-ben alakult meg, miután megvásárolta a Girne Üniversitesi licensz jogait. Rögtön az első évükben döntőbe jutottak, és bár a Fenerbache elütötte őket a bajnoki címtől, az ezüstérem feljogosította őket az Euroliga indulásra a következő szezonban.

A török alakulat rövid fennállása óta még nem sikerült megtörniük a Fenerbahce egyeduralmát, eddig összesen háromszor szerzett ezüstérmet hazája bajnokságában. A 2022/23-as szezonban mindössze két vereséget szenvedtek az alapszakaszban, meg is nyerték azt. A döntőben viszont ismét a Fener volt a jobb, ismét a második hely jutott. A Török Kupát eddig egyszer, 2022-ben nyerte meg a Mersin.

Az Euroligában folyamatosan haladt a legjobb klubok mellett, aminek a tetőzése az előző idényben jött. A prágai négyesdöntőben sikerült a döntőbe jutnia, ahol hazai riválisával, a Fenerrel találkozott ismét. A sárga-kék alakulat kétséget sem hagyott, nagyon simán megverte a Mersint.

 

Ellenfelünknél lesz sok ismerős arc, hiszen két magyart is igazoltak a következő szezonra. Kiss Virág a PEAC-tól, Studer Ági pedig Szekszárdról költözik Mersinbe. Számunkra nem lesz ismeretlen az Egyetemi sportcsarnok, hiszen megannyi komoly csatát vívtak már itt. Az előző idényben is volt ismerős a csapatban, hiszen Quiantra Hollingsworth a 2012-es bajnok csapatunk tagja volt. Őt még nem tudni, hogy marad-e a törököknél a ’24-es idényben. Ami biztos, hogy a női kosárlabda egyik legjobb játékosa, Alina Iagupova visszatér Mersinbe, a legnagyobb riválistól, a Fenerbahcetól. Mellette még egy igazolásról tudunk biztosan, Marina Mabrey a Schiotól igazol Törökországba. Laura Cornelius szintén a csapat tagja lesz, vele sikerült megállapodni a szerződéshosszabbításról.

Fotó: CBK Mersin Facebook oldala