Továbbra is Kristine Anigwe és Ruff-Nagy Dóra nélkül, de már Bridget Carletonnal a sorainkban vártuk a TFSE-MTK elleni találkozót.

SERCO UNI Győr–TFSE-MTK 81–75 (14–17, 23–20, 19–16, 25–22)

Győr, NB I-es női mérkőzés, 150 néző. V.: Fodor, Varga-Záray, Nepp.

SERCO UNI Győr: SLOCUM 12, Bach 6, Molnár L., Török Á., GOREE 13/3. Cs.: DUBEI 25/9, Dombai 6, Gyöngyösi 7/3, Hegedűs 2, CARLETON 10/6. Edző: Cziczás László.

TFSE-MTK: Dúl T. 8/3, DÚL P. 15/6, Szabó F. 11/3, NÉMETH A. 14, CZINANO 9. Cs.: CARTER 12, Baa 6, Vladár. Edző: Hegedűs Péter.

A statisztika itt érhető el.

A vendégek egy triplával nyitottak, mi Bach büntetőjével szereztük első pontunkat. Nem igazán találtuk a ritmust, a vendégek 10–1-re elléptek, hiába kért már korán időt Cziczás László. Három és fél perc után Slocum révén megszereztük az első akciókosarat. Dubei hármasával, majd a duplájával kezdtünk belelendülni (10–12), de a negyed végén még mindig a TFSE volt előnyben (14–17). 

Slocum kezdte a pontgyártást a második tíz percben, Bach szerzett fontos pillanatban labdát, sportszerűtlenül állították meg, ebből két büntetőt dobtunk, majd Hegedűs szerzett szép kosarat, amivel először vezettünk (20–19), sőt négy ponttal elléptünk (25–21). A vendégek egy 6–0-val fordítottak. Fej-fej mellett haladt a két együttes, a félidő hajrájában előbb Dúl Panka, majd Gyöngyösi emelt be egy triplát. A nagyszünetben – Carleton dudaszós triplájának köszönhetően – döntetlen volt az állás (37–37).

Goree kosara nyitotta a harmadik negyedet, másfél perc kosárcsend után. Slocum szép egyéni megoldása után négy ponttal elléptünk (41–37). Nem tudtuk megtörni az ellenfelet, mely egy 7–0-ás rohanással válaszolt. Folytatódott a hullámvasutazás, most mi mutattunk be egy 9–0-ás futást (50–44). Hátradőlni továbbra sem lehetett, egy perccel a negyed vége előtt három pont volt csak az előnyünk, amely megmaradt a zárófelvonásra is (56–53).

Carleton triplája volt az utolsó tíz perc első momentuma. Hegedűs Péter kapott technikait reklamálásért, az ebből szerzett büntetővel 62–55-re vezettünk. A vendégek nem adták fel, így óriási volt a küzdelem a pályán, de őriztük előnyünket (33. perc: 65–57). Cziczás László kétszer is időt kért gyors egymásutánban, mivel a TFSE feljött 65–63-ra. Dubei fontos kosarat szerzett. Izgalmasan alakult a végjáték, Három perccel a vége előtt 69–68-ra vezettünk. Újabb technikait kapott a vendégek kispadja, Dubei bedobta a büntetőt, majd Slocum is a saját kettőjét (72–68). Goree két perccel a vége előtt két büntetővel toldotta meg az előnyt. A vendégek kértek időt. A végjátékban Dubei egy triplával lezárta a meccset. Alaposan megizzadtunk a két pontért, de tartalékos összetételben ez valahol várható volt a szezon eddigi meglepetéscsapata ellen.

Cziczás László: Az egyetlen pozitívum, hogy megnyertük a meccset. Ellenfelünk bizonyította, hogy topcsapatok ellen is versenyképes. A taktikánk dugába dőlt a legelején, pedig felhívtam a figyelmet, hogy a kezdés fontos lesz. Innentől kezdve kínlódtunk. Ettől függetlenül a győzelem az győzelem, ebbe kapaszkodunk, ebből kell fejlődnünk. Új helyzetben vagyunk. A kezdő centerünk, a csere irányítók kiesett, új légiós is jött. Dolgozunk tovább, és bízom benne, hogy szebb arcunkat mutatjuk a folytatásban.

Dubei Debóra: Az elején nem úgy kezdtünk, ahogyan kellett volna, ez rányomta a bélyegét az egész meccsre. Ezt szerettük volna elkerülni, de örülök, hogy be tudtuk húzni a meccset. Jobb játék kellett volna, de így is boldogok vagyunk.

Hegedűs Péter: A győriek megérdemelten nyertek, mi dolgozunk tovább.

Németh Alma: Rendkívül büszke vagyok mindenkire, hogy euroligás csapatokkal, magasabbra rangsorolt játékosokkal fel tudjuk venni a versenyt. Mindig hiányzik egy utolsó momentum, hogy ilyen meccseken még jobb eredményeket érjünk el. Ha ebben tudunk fejlődni, akkor előbbre tudunk lépni.

Fotó: Nagy Gábor