Szerdán kezdjük a magyar bajnoki döntőt a DVTK otthonában, azonban hosszú út vezetett addig, amíg ideértünk. Elnökünk, Fűzy András részletes helyzetjelentéssel jött szurkolóinknak, amelyben több, a keretet illető változást is bejelent.

 

„Azért szeretnék szólni szurkolóinkhoz és az érdeklődő sportbarátokhoz, mert pár nap múlva kezdődik a női kosárlabdázás döntője Miskolcon, egy nagyszerű csapat, a Diósgyőr ellen. Számunkra ez lett volna a csúcspontja a szezonunknak, és most is így gondoljuk, hiszen ez a legnagyobb megtiszteltetés, ha valaki döntőt játszhat, pláne ha még győzni is tud. Jó néhány problémát és körülményt, amit a szezon közben nem bontottunk ki, azt most megtesszük. Mondhatnám azt is, hogy tiszta vizet öntünk a pohárba, annak érdekében, hogy mindenkinek tisztánlátása legyen a már majdnem mögöttünk hagyott szezon történéseire. Ez nem értékelés lesz, hiszen még nincs vége a bajnokságnak, inkább részletes helyzetjelentés.

 

Amilyen keretet elképzeltünk tavaly ilyenkor, az gyakorlatilag egyetlen egyszer lépett pályára közösen, még az ősszel, a BEAC ellen. Előtte egyetlen edzés volt, amelyen együtt volt a teljes keret. Ilyen van, hiszen mindig vannak sérülések és egyéb ilyen-olyan problémák, de ilyen egymásra épülő és folyamatosan két-három játékost nélkülöző sérüléshullám nagyon ritka, de idén megéltük.

 

Diamond Miller a második hivatalos mérkőzésén megsérült, hosszú időre. Próbáltunk alternatív kezelésekben gondolkodni az itteni és az amerikai orvosokkal is, de nagyobb volt a probléma és műteni kellett. A rehabilitáció elhúzódása miatt gyakorlatilag nem is maradt volna idő, hogy visszaépítsük a keretbe. Fontos lett volna számunkra, hiszen ő olyan játékos volt, aki több poszton is bevethető. Előre menekülve a piacon talán a legoptimálisabban elérhető Bridget Carletont sikerült szerződtetnünk. Ebben segített a jó kapcsolat a Minnesota Lynxszel. Ebben a pillanatban már tudtuk, hogy ha a versenynaptár bármilyen okból felborul, kiszolgáltatottak leszünk, mert a döntő mérkőzésein nem fog tudni szerepelni. A WNBA-szabályok szerint legkésőbb április végéig csatasorba kell állnia a Minnesotánál. Szükségünk volt mégis egy 3-as és 4-es poszton meghatározó, rutinos játékosra, nem csak az Euroligában.

Nem voltak hatalmas továbbjutási reményeink a csoportból, ami már be is bizonyosodott, hogy a legerősebb csoport lett, hiszen három csapat is a négyes döntőig mentek. A Villeneuve helyett mondjuk örültem volna, ha diósgyőri vetélytársunk játszik Final Fourt, de így alakult, így hozta az élet.

 

Folyamatos szerkezeti problémák miatt nem tudtunk érdemleges szezont produkálni az európai porondon, de mivel tanulószezon volt ez, fontosabb volt, hogy fiatal játékosaink minőségben, szerkezetben erős meccseket tudjanak teljesíteni. Ez sikerült is, hiszen sok volt az egylabdás, szoros és hosszabbítás után eldőlt találkozó az Euroligában. Azt a szakmai célt, amire szerettük volna az EL-szereplést felhúzni, azt sikerült elérni.

 

Persze a problémák csak tetéződtek, nem csak Kristine Anigwe sérülése miatt, de Destiny Slocumnak is folyamatosan kiújult egy hátsérülése, amit a végén nem is tudtunk már kezelni és közös megegyezéssel elengedtük a kezét. Dubei Debóra kiesett hosszabb időre ősszel, Ruff-Nagy Dóra háromszor is kihagyott időt, kétszer betegség, egyszer sérülés miatt. Nem is folytatnám a sort, hiszen már régóta vallom, nem kell telesírni a médiát ezekkel a problémákkal, előre nézve folytatni kell az utat a céljaink felé.

Beigazolódott az is, hogy eredményre vezetett a hosszabb kispad. Az alapszakasz második hely, amit azt gondolom, egészen magabiztosan húztunk be, bebizonyította, hogy sikeres szezont tudunk futni. A DVTK elleni mérkőzések, az ottanit leszámítva, azt mutatták, hogy kiegyensúlyozott partnerei tudunk lenni, bár ezeken a találkozókon is sérülések hátráltattak bennünket. Ezek után egyetlen célunk volt, hogy a szakmai munkát, amit az idény során felépítettünk, azt tovább tudjuk vinni jövőre. Reményeim szerint a következő évben erősebb szereplést tudunk majd magunk mögött. Hatalmas a szakmai kockázat, amikor liftezik egy csapat az Euroliga és az Európa-kupa között, hiszen az EL lebonyolítási rendszere önmagában garantál 14 jó mérkőzést, és az sem mindegy, milyen környezetben és milyen ellenfelekkel találkozunk. Az Euro Cup-sorozatban benne van a lutri, hogy milyen ellenfelekkel kerülünk össze, és már a legjobb 32 között is az életünk legnagyobb meccsét kellene játszani.

 

Ami minket illet, egyértelműen láttuk a Magyar Kupa végén, hogy számunkra egy út van. A bajnoki döntőbe be kell jutnunk és meg kell őriznünk legalább a második helyünket, hogy jövőre is ott lehessünk az Euroliga küzdelmeiben. Nem volt könnyű, hiszen jó formában lévő Szekszárd várt ránk parázs hazai pályával, és olyan kemény stílussal, ami szerintem nemcsak nekünk, hanem másoknak is nehezen kezelhető. A múlt heti, harmadik mérkőzésen mindent egy lapra feltéve kellett küzdenünk. Ez volt az a mérkőzés, ami vagy megkoronázza a szezonunkat, vagy dugába dönti az egészet, és sikertelen az idény.

 

Végül sikerrel megvívtuk az elődöntőt, de sajnos Török Ágnes csapatkapitányunk megsérült. Ráadásul részleges szakadás van a vállában, így ebben az időszakban már nem fog tudni segíteni nekünk. Közben tudtuk, hogy nem lesz már a döntőben Bridget Carleton, és az elődöntő előtt tudtuk, hogy Destiny Slocumra sem számíthatunk. Akárhogy számolom, három kulcsjátékos hiányzik majd, ebből kettő légiós, WNBA-szintű játékos.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy a menedzsment teljesen kuka, és nem tudja mit csinál: tudtuk, hogy mit csinálunk, de sajnos ebben a kiszolgáltatott helyzetben, menet közben nem az volt az elsőszámú célja ennek az évnek, hogy minden körülmények között megcélozzuk a bajnoki címet. A tervünk az volt, hogy ennek az évnek a szakmai munkáját be tudjuk építeni a rájátszásra, és olyan helyen érjünk célba, hogy legyen esélyünk ismét az Euroligában játszani jövőre. Ez innentől már a nemzetközi szövetség döntésén múlik főleg.

 

Ennél jobban és többet mi nem tudtunk tenni, hogy a csapat az Euroligában szerepelhessen, illetve ehhez még kellett, hogy a csapat, a játékosok és a stáb hatalmas teljesítményt tegyenek le az asztalra, és megnyerték a szezon legfontosabb mérkőzését és bejutottak a döntőbe. A Disógyőrnek eddig is erősebb csapata volt nálunk, jóval összeszokottabbak. Nekünk a csapatépítés nehezebben ment a pályán, mint a pályán kívül, hiszen a történtek összekovácsolták a csapatot és jó közösséget alkottak.

 

Összefoglalva azt hiszem, kihoztuk a maximumot ebből a szezonból eddig. Majdnem a maximumot! Esetleg a Magyar Kupában nyerhettünk volna mi is, de láthattuk, mekkora meglepetés született a döntőben. Persze sok év után sikerült érmet szerezni, egy kicsit ez enyhít. Bátraké a szerencse, nem feltartott kézzel, hanem felemelt fejjel érkezünk a bajnoki döntőre.

 

Ezért szerettem volna tisztázni a körülményeket mindenki szemében, és nem előre mentesíteni bárkit is. Komoly klub vagyunk, a játékosaink és edzőink komoly sportemberek. Nem csak átnyújtani megyünk Miskolcra az aranyérmet. Szeretnénk jó döntőt játszani velük."

Fotó: Nagy Gábor