Szezonértékelő nagyinterjú Török Ágnessel
Cziczás László vezetőedző után csapatkapitányunk, Török Ágnes is értékelte együttesünk, a SERCO UNI Győr idényét. Ahogyan a szakvezető, úgy válogatott játékosunk is elégedetten foglalta össze a szezon során szerzett benyomásait, érzéseit.
– Hogyan foglalnád össze a szezont, milyen volt ebben a sikeres csapatban játszani?
– Ha egy érzést kellene megfogalmazni, az egyértelműen az örömé – kezdte Török Ágnes. – Rendkívül boldogok és elégedettek voltunk az utolsó meccs után. Persze ez a fejezet már lezárult, a jövőben ebből építkezve kell továbblépni.
– Előtte azért még erről az évről beszéljünk. Hét év után játszott döntőt a csapat, mi volt az a plusz, amivel idén sikerrel tudták megvívni az elődöntőt?
– Talán az, hogy igazán jó képességű, jó emberekből álló társaság jött össze, és olyan szakmai stáb irányított bennünket, amivel ki tudtuk hozni magunkból a legtöbbet. Rendkívül jó volt köztünk a kémia, és kiemelendő a munkamorál is, ami jellemzett bennünket. A magyar bajnoki ezüstérem szerintem a csúcs, idén a Sopronnal nehéz lett volna versenybe szállni. Megpróbáltuk, azt gondolom, a három meccsből kettő kimondottan színvonalas játékot hozott, sokáig tartottuk a lépést ellenfelünkkel, de ez volt a maximum.
– Egyénileg hogyan értékelnéd saját teljesítményed?
– Egy játékos sosem lehet elégedett magával, így természetesen én sem vagyok az. Az idei szezon nekem is speciális volt, sok új dolgot tanított, leginkább azt, hogy mindig az adott szerepből kellett a legtöbbet kihozni. Volt olyan meccs, ahol kevesebb játékperc, de olyan is, ahol több jutott nekem is. Volt, hogy előre kellett lépni, de akadt olyan pillanat, amikor a társaknak kellett több szerepet biztosítani. A lényeg, hogy akár a pályán, akár a padon, egymást segítettük. Csapatkapitányként is fontos volt, hogy ezen a téren példát mutassak. Ilyen szempontból is rendkívül hasznos szezonon vagyok túl.
– Két kupasorozatban is sikerült előrelépnie a csapatnak, de végül nem lehetnek maradéktalanul elégedettek, hiszen az Európa-kupában a csoportkör után az első körben kiestek, a Magyar Kupában pedig nem jött össze az érem. Utólag hogyan gondolsz vissza ezekre az eredményekre?
– Valóban van párhuzam a két versenysorozat között. Mindkettőben évek óta átok ült rajtunk, az EK-ban rendre a csoportban ragadtunk az elmúlt szezonokban, és az MK-ban sem jött össze az elődöntő. Most ezt a rossz szériát meg tudtuk törni mindkét fronton. Nem agyalunk azon, hogy ha csak egy meccset nyerünk a litvánok ellen, esetleg elkerüljük a végül döntős Galatasarayt. Viszont nem csak rajtunk múlt a dolog, az elején a törökök is kaptak ki, mert még nem a légiósokkal megerősítve álltak ki. Ami tanulság, az európai porondon is minden meccs nagyon fontos, egy-egy vereségnek komoly következményei lehetnek a későbbiekben. A Magyar Kupában örültünk, hogy végre újra a négyben voltunk. Van bennünk hiányérzet, de ha ez volt az ára a bajnoki döntőbe jutásnak, akkor nem változtatnék semmit ezen. Valószínűleg kellett ez az ébresztő, a rossz impulzus, hogy összeszedjük magunkat, és koncentráltan menjünk neki a rájátszásnak. Bevallom, ezt a bajnoki ezüstöt nem cserélném el egy MK-bronzra.
– Gondolom már csak azért sem, mert azért a bajnokságban sok-sok siker kellett ehhez az eredményhez. Győrben kimondottan jól szerepeltek, csak a Sopron tudta bevenni az egyetemi csarnokot. Minek volt köszönhető, hogy fellegvár lett a hazai pályából?
– Eleinte annak, hogy igyekeztünk minden meccsen maximumot nyújtani, nem volt olyan, hogy eldőlt mérkőzés, amikor esetleg vissza is vehettünk volna az iramból. Ez nem volt ránk jellemző. A közönségünk pedig ezt díjazta. Volt szurkolás, hangos B közepünk, de az igazán elképesztő hangulat a szezon végére volt jellemző. Bevallom, ilyen atmoszférát a felnőttcsapatban töltött kilenc évem alatt még nem tapasztaltam. Sosem gondoltam, hogy lesz ebben részem. Óriási erőt, pluszt adott ez számunkra. A szoros végjátékokat, ami a DVTK elleni elődöntőkben volt, egyszerűen nem lehetett elveszíteni. Abban bízom, hogy ez az új szezonban is így lesz. Tudjuk, hogy ehhez mi kellünk elsősorban. Biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk azért, hogy marasztaljuk a nézőinket, és ők is hűségesek lesznek hozzánk.
– Még egy pár gondolat a döntőről. Milyen érzés volt újra pályára lépni az aranyéremért?
– Nagydöntőt játszani mindig megtisztelő, ünnep ez egy játékos számára. Ha még jobban megszorongattuk volna a Sopront, esetleg tudunk meccset nyerni, még nagyobb hangulata lett volna az egésznek. De tudomásul kell venni, amit már mondtam: a Sopron ellen ezúttal nem volt senkinek, így nekünk sem ellenszerünk. Főleg úgy, hogy Beatrice Mompremier már nem volt sérülés miatt, az első meccsen minden centerposzton bevethető játékos kipontozódott, az utolsó két mérkőzésen pedig már Sabina Oroszová sem tudott játszani. Így is azt gondolom, jól megéltük, hogy ott lehettünk, kihoztuk magunkból a legtöbbet, és ez a folytatásra óriási motivációt kell, hogy adjon.
– Következik az Európa-bajnokság – remélhetőleg minél több győri játékossal –, utána viszont nyilván a pihenésé lesz a főszerep.
– Így van, most jó másfél hónapig minden a felnőttválogatottról szól, a sikeres EB-szereplés van a szemünk előtt. Júliusban viszont bőven lesz lehetőség arra, hogy feltöltődjek. Konkrét tervem nincs, de biztos vagyok benne, hogy augusztusban újult erővel vágok bele a felkészülésbe, hogy hasonlóan szép eredményt érjünk el az új szezonban is.
Fotó: Nagy Gábor