Hiányos csapattal utazunk
Csütörtökön utazik Olaszországba csapatunk, hogy pénteken este a Reyer Venezia, majd Szlovéniába átutazva vasárnap a Celje ellen lépjen pályára. Mindössze kilenc játékossal vág neki a túrának együttesünk, de csak nyolcan vannak játékra alkalmas állapotban.
„Sajnos Varga Zsófia, Révész Boróka és Rozmán Lilla betegség miatt nem tarthat velünk. Török Ágnes ugyan eljön velünk, de nem tud játszani. Sajnos a könyöksérülése nem javul olyan ütemben, ahogyan szeretnénk, valószínűleg plusz dolgokat kell majd alkalmazni, hogy mielőbb hadra fogható legyen – kezdte vezetőedzőnk, Iványi Dalma. – Két erős csapattal játszunk, amelyek ellen teljes létszámmal is kemény lenne, így meg még inkább, de próbáljuk a maximumot kihozni a meccsekből. Belső poszton mindössze ketten állnak rendelkezésre, Oroszová és Markovic, így más, alacsonyabb szerkezetben is kell játszanunk. Foghíjas keret ide vagy oda, fontosnak érzem, hogy előbbre lépjünk bizonyos dolgokban, különösen védekezésben. A hangsúly most ezen lesz, lényeges, hogy legyen tartásunk és kellően agresszívek legyünk. Mindenki sokat lesz pályán, az alapvető mozgásokat mindenkinek precízebben kell végrehajtani. Szeretném, ha egy-két játékos még meghatározóbb szerepet vállalna magára.”
Jövő hétvégén már bajnoki pontokért játszunk majd a PINKK otthonában.
„Összességében nehezebb felkészülés van mögöttünk, mint tavaly, ennél jóval előbbre is tarthatnánk. A két amerikai, McDonald és Mompremier hiány bekalkulált volt, a sérülés és a betegség természetesen nem. Nagyon úgy néz ki, hogy komplett csapattal nem tudunk edzeni már a rajtig, de meg kell ezzel is birkóznunk. Rengeteg tennivalónk van még, de bármilyen szerkezetben, összeállításban is állunk fel, mindent megteszünk a jó eredményekért. Ilyenkor az egyéni felelősség felértékelődik, de hiszünk a lányokban” – mondta Iványi Dalma.