Ellenfél les - Villeneuve d’Ascq
Augusztus 9-én sorsolták ki a csoportokat Münchenben, az EuroLeague Women sorozatra, amelyben hét év után csapatunk is érdekelt lesz. Igazán impozáns ellenfelekkel találkozunk majd az Egyetemi sportcsarnokban, a női kosárlabda krémje érkezik majd Győrbe. Ezen a héten egyesével minden ellenfelünket közelebbről is bemutatunk szurkolóinknak. A kalapok szerinti besorolás alapján, hátulról kezdjük, most a Villeneuve d’Ascq együttese van soron.
A francia klub 1987-ben alakult meg a Flers OmniSports és az Association Laïque d'Annappes egyesüléséből, és lett Entente Sportive Basket Villeneuve d'Ascq (ESBVA).
A csapat 2000-ig az alacsonyabb osztályokban szerepelt, az ezredfordulón aztán feljutott a legmagasabb osztályba, melynek azóta is tagja, és több szép sikert is ért már el. Hazai fronton a legnagyobbat 2017-ben, mikor a Les Guerrières – ez a csapat beceneve – úgy lett francia bajnok, hogy az alapszakaszt a harmadik helyen zárta, majd a rájátszásban előbb megnyerte a negyeddöntőt (2–0-ra nyert a Mondeville ellen), az elődöntőt (2–0-ra nyert a Charleville ellen), majd a finálét 3–1-re a Montpellier ellen.
Két évvel korábban döntőbe jutott a csapat, mely az alapszakaszban ugyancsak harmadik lett, de az elődöntőben két meccsen kiejtette a regnáló bajnok Montpelliert. A Bourges ellen az első meccset hazai pályán 10 ponttal nyerték, a másodikat Bourges-ban elveszítették, a döntőben pedig két ponttal kikaptak abban a csarnokban, ahol sem francia, sem európai csapat nem teljesített ilyen jól a szezonban…
Szintén bajnoki döntőt játszott a csapat a legutóbbi kiírásban, a negyeddöntőt és az elődöntőt is 2–0-ra hozta a csapat, a döntő első meccsén a Lyont 67–59-re verte a Villeneuve, majd előbb 85–72-re, a mindent eldöntő harmadik meccsen pedig 74–68-ra kapott ki.
A nemzetközi porondon is rutinos gárdáról van szó, már 2003/04-es szezonban az Európa-kupában szerepelt, az Euroligában pedig a 2007/08-as szezonban mutatkozott be: az A csoport 4. helyén végezve a nyolcaddöntőben az orosz Jekatyerinburgtól kapott ki két meccsen.
Az Európa-kupában a 2014/15-ös szezon sikerült a legjobban a franciáknak: egészen a döntőig meneteltek, és a belga Castors Braine ellen előbb 68–64-re kikaptak, majd a visszavágón 73–53-ra győztek.
Tavaly az Euroliga selejtezőjében volt érdekelt a Villeneuve d'Ascq, de a spanyol Gironával szemben összesítésben alulmaradt, miután a hazai 69–57-es győzelem után Spanyolországban 66–43-ra alulmaradt. Az Európa-kupában folytatta a csapat, a J csoportban 5 győzelemmel és 1 vereséggel az élen zárt, majd a London Lions ellen a legjobb 16 közé jutott, ahol oda-vissza legyőzte a PEAC-ot. A 8 között a spanyol Zaragoza ellen 140–133-as összesítéssel jutott tovább. Az elődöntőben a szintén francia Lyon két szoros mérkőzésen (80–84, 69–71) múlta felül a Villeneuve-öt.
A klub honlapja szerint az alábbi játékosok alkotják a 2023/24-es keretet: Kamiah Smalls, Caroline Heriaud, Myriam Djekoundade, Eloise Pavrette, Maïa Hirsch, Manoë Cissé, Maëlle Blein, Kariata Diaby, Hind Ben Abdelkader, Kennedy Burke, Christelle Diallo, Janelle Salaun.
Fotó: ESBVA Lille Métropole Facebook oldala