DVTK – Győr meccs előtti nyilatkozatok
Kedden este 18 órakor visszatér az DVTK Arénába a magyar bajnoki döntő, a harmadik mérkőzésre. Eddig csapatunk egy szoros és egy nagyarányú vereséget szenvedett a teljes kerettel játszó miskolci csapat ellen. Tegnap este egyértelműen a DVTK volt a jobb csapat, ellenállhatatlan játékkal simán vitte a második összecsapást. A döntőnek azonban még nincs vége, így mi is azzal a céllal utazunk el kedden, hogy elnapoltassuk a bajnokavatást. A mérkőzés előtt Cziczás László vezetőedző, illetve Dubei Debóra és Dombai Réka mondta el véleményét.
Cziczás László: Nehéz találkozó lesz, és nyilván mindenki ünnepelni készül Miskolcon. Mi megpróbáljuk elrontani az ünnepet és semmiképpen sem szeretnénk az áldozati bárány bőrébe bújni. Ettől függetlenül mindenki, aki követi a csapatunkat, és tudja min mentünk keresztül a szezon során, az láthatja, hogy ez egy hősies küzdelem, amit a lányok csinálnak. Amellett, hogy megérdemelten győzött a Miskolc az első két összecsapáson, azt gondolom, hogy a mi lányaink előtt is egy kalaplengetést meg kell tenni.
Dubei Debóra: Így, hogy 2-0-ra vezet a DVTK, könnyű azt gondolni, hogy ebből 3-0 lesz egyértelműen. Mi úgy megyünk oda, hogy nem ezt szeretnénk, de azt látni kell, hogy a Miskolc hazai pályán rendkívül erős, még az Euroligában is kevés csapattól kaptak ki ott. Az első találkozón egy szoros párharcot láttunk magunk előtt, remélem most is hasonló teljesítményt tudunk majd nyújtani a DVTK Arénában.
Dombai Réka: Kicsit csalódottak vagyunk, hogy hazai pályán nem tudtuk megnehezíteni a DVTK dolgát, vagy esetleg egy győzelmet összeszedni. Kedden mindenképpen úgy szeretnénk Miskolcra utazni, hogy jó teljesítménnyel megnehezítsük az ellenfél játékát, és egy esetleges győzelemmel visszahozzuk a párharcot Győrbe mégegyszer.
Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina