Bizakodó válogatottak
Ma délután kezdte meg közvetlen felkészülését a magyar női válogatott a soron következő két válogatott mérkőzésre.
Székely Norbert együttese november 24-én Románia, november 27-én Spanyolorszég otthonában lép pályára. A mieink jelenleg 1–1 győzelemmel és vereséggel állnak a tabellán. A nyitófordulóban a spanyoloktól idehaza szűken kikaptak (62–66), majd Izlandon nagy különbséggel győztek (115–58).
Csapatunkból – mely a mezőnyben egyedüli hibátlanként vezeti az NB I-et – öten kaptak meghívót a bő keretbe: a csapatkapitány Török Ágnes, Dubei Debóra, Ruff-Nagy Dóra, Bach Boglárka és Dombai Réka.
Közülük Török Ágnes mondta el várakozásait az előttük álló feladatokról: „Sosem egyszerű a dolga egy nemzeti válogatottnak, ha a szezon közbeni meccsekről van szó. Szinte minden ide érkező játékos dupla terhelésnek van kitéve ebben az időszakban a nemzetközi versenysorozatok miatt, és ebből a fokozott tempóból érkeznek meg az összetartásra. Itt az edzőtáborban pedig csak pár napunk van arra, hogy kicsit összecsiszolódjunk, átvegyük a taktikát, és felkészüljünk a mérkőzésekre. Mindkét találkozó nagyon fontos a kvalifikáció szempontjából. Románia ellen nemcsak a győzelem, hanem a minél nagyobb pontkülönbség elérése lenne a cél. A vasárnapi spanyol meccsre csak ezután fókuszálhatunk. Ott úgy gondolom, erőn felül kell teljesítenünk támadásban és védekezésben is egyaránt, hogy partiban tudjunk maradni velük szemben. Ez nem lehetetlen feladat, hiszen egy éve ilyenkor igen kiélezett csatában maradtunk csak alul. Nagyon bízom benne, hogy most sikerrel járunk.”
fotó: MKOSZ Facebook