Az eredmény miatt kicsit csalódottak 3x3 EYOF játékosaink
Múlt héten rendezték a szlovéniai Mariborban az Európai Ifjúsági Olimpia Fesztivált (EYOF). Először szerepelt a játékok programjában a 3×3-as kosárlabda. A magyar U17/U18-as válogatott három vereséggel a 14. helyet szerezte meg. A lányok Romániával (7–17), a későbbi győztes Lengyelországgal (14–16) és Litvániával (15–20) szemben maradtatok alul.
A csapatban akadémiánkat Küllős Kira és Sághi Kata képviselte.
Küllős Kira: – Ez az EYOF tapasztalatszerzésre nagyon jó volt, hiszen nem mindennap lehet ilyen erős ellenfelek ellen játszani. A lányok nevében is mondhatom, hogy csalódottan tértünk haza, szerettünk volna legalább egy meccset nyerni, de ez most így alakult. Az mindenképp kiemelhető, hogy egyik meccsről a másikra át tudtunk fordulni keménység szintjén. A három meccs jó tanulópénz volt, megmutatta, miben kell még fejlődnünk. Ami az ottlétet illeti hihetetlen jó élmény volt, a rendezés és a szervezés is kiváló volt, mindent meg lehetett közelíteni busszal vagy akár gyalog. A nyitó- és zárórendezvény meg kimondottan óriási volt. A közeljövőben szeretném segíteni azt a csapatot, amelyik az Eb-selejtezőre készül, utána pedig készülünk a vb-re.
Sághi Kata: – Nem kérdés, hogy jó volt kint lenni, Maribor gyönyörű város, emellett az ellátásra sem panaszkodhattunk. Ami a meccseket illeti, saját bőrömön, bőrünkön tapasztaltam, tapasztaltuk meg, hogy a kosárlabdának ez a formája mind fizikálisan, mind mentálisan is fárasztóbb, ha szabad így fogalmazni. Kint az is kiderült, hogy élesen kell beszállni a mérkőzésekbe, illetve minden erőt mozgósítani kell, mert nagyon kevés idő van nyerni. Szerintem egyikünk sem csalódott, talán egy kicsit az eredmény miatt, de úgy gondolom, felkészülésnek nagyon jó volt a folytatásra. Ugyanis most, hogy vége az EYOF-nak, teljes gőzzel készülünk az U17-es Eb-selejtezőre, majd az azt követő U18-as vb-re.