Csapatunk, a SERCO UNI Győr szombaton 15 órakor a Sopron Basket otthonában kezdi meg az egyik fél három győzelméig tartó döntő párharcát. Az alapszakaszt megnyerő Sopron a Szekszárd ellen 2–0-val, mi a DVTK ellen 2–1-gyel jutottunk be a nagydöntőbe.

 

Az biztos, hogy a címvédő soproniak mellett szól a hazai pálya előnye, illetve az egymás elleni mérleg is nyomasztó zöld-sárga fölényt mutat: az eddigi 69 meccsből 62-t nyert meg a Sopron, a bajnokságban 54–7-re „vezet” a győzelmek tekintetében Gáspár Dávid alakulata. A másik nyolc sikert egyaránt a Magyar Kupában érte el a soproni gárda.

 

A két csapat negyedszer játszik egymással a nagydöntőben. Érdekesség, hogy az első aranyérmes párharcot mi nyertük, a 2011/12-es szezonban a Sopron az első hazai meccsét hozta, majd otthon egyenlítettünk, majd bravúrgyőzelmet arattunk Sopronban. Győrben elmaradt a bajnokavatás, a soproniak egyenlítettek, és úgy tűnt, hazai pályán nem is engedik ki a kezükből a végső győzelmet. Csapatunk azonban máshogy gondolta, és a negyedik negyedben mindenki megdöbbenésére állva hagyta ellenfelét, és megszerezte a klub első és eddigi egyetlen bajnoki címét.

Egy évvel később megint a soproni és a győri együttes vívta a finálét, ahogyan a 2015/16-os szezonban is. Ezeket azonban simán, három meccs alatt lerendezte a Sopron, mely alighanem most is hasonló végkifejletre számít. Lányaink azonban idén megmutatták, hogy képesek a meglepetésre, igaz, eddig mindhárom meccset elveszítette a Sopron ellen – kettőt az alapszakaszban, egyet a Magyar Kupában.

 

Cziczás László vezetőedző így nyilatkozott a várakozásairól: „Az biztos, a hangulat a tetőfokán van nálunk, a döntőbe jutás óriási eredmény, ismételten csak azt tudom mondani, le a kalappal a lányok előtt, akik mentálisan már-már kiégés közeli állapotban vannak. Igazából egy napunk van az első meccsre felkészülni, ami egy Sopronnál gyengébb csapat ellen is nagyon kevés, de ennyi idő alatt is megtesszük azt, amit tudunk. Nem mi vagyunk a favoritok, de olyan mentalitásunk, habitusunk van, hogy mindent elkövetünk azért, hogy borítsuk a papírformát, ahogyan ezt a szezonban már többször  is megtettük. A Sopron picivel talán pihentebb lesz, de nem hinném, hogy ezen múlna a végeredmény. Nagyon fontos lesz, hogy azt a két-három fős bivalyerős soproni tengelyt mennyire tudjuk megállítani, ha nem sikerül, akkor nehéz lesz meccset is nyerni, de azon leszünk, hogy ne érjen véget három mérkőzés alatt a döntő.”

 

A teljes menetrend:

Április 15., szombat, 15 óra: Sopron–UNI Győr.

Április 18., kedd, 18 óra: UNI Győr–Sopron.

Április 21., péntek, 18 óra: Sopron–UNI Győr.

Április 24., hétfő, 18 óra: UNI Győr–Sopron (ha szükséges).

Április 26., szerda, 18 óra: Sopron–UNI Győr (ha szükséges).