Pénteken 19 órakor csapatunk első felkészülési mérkőzését játssza le. A győri egyetemi csarnokban a Ludovika-Csata együttesét fogadjuk. Lett volna már egyébként egy felkészülési találkozónk, de múlt pénteki mérkőzést a BEAC végül lemondta.

 

A Csata a nyáron jelentősen átalakult. Tursics Krisztián együttesében új játékos lesz a két éve még nálunk szereplő Barnai Judit (a BEAC-tól érkezik), Jáhni Zsófia (PINKK), Boros Berta (BEAC), Czank Tímea (BEAC) és Szabó Fanni (Cegléd). A klub a közelmúltban két légióst jelentett be: az amerikai Sam Fuehring az 5-ös, a szintén amerikai Jaelyn Brown a 2-es és a 3-as poszton vehető számításba.

 

 

A fővárosiak egy edzőmérkőzést már játszottak a nyáron, a nem túl pontgazdag mérkőzésen 38–36-ra kikaptak a BKG Prima Szigetszentmiklóstól. A légiósok még nem léptek pályára, és mint azt Tursics Krisztián a meccs után elmondta: a felkészülés első két hetében egyetlen öt az öt elleni mozgásuk volt, így gyakorlatilag nulla mozgással és felkészültséggel mentek neki a mérkőzésnek.

 

A Csatával a múltban eddig összesen nyolc mérkőzést játszottunk, ötször mi győztünk, háromszor az ellenfelünk. Győrben a négy bajnokiból csak egyet veszítettünk el, a 2019/20-as szezonban 76–74-re. A legnagyobb különbségű vereségünk 22 pontos (62–84), a legsimább sikerünk pedig pont a legutóbbi összecsapás volt az alapszakasz végén, mikor a Ludovika Arénában nyertünk 90–57-re.

 

Ami csapatunkat illeti, Beatrice Mompremier kivételével most már mindenki a fedélzeten, a keret jó része már harmadik hete edz együtt az új szakmai stáb irányításával. A pénteki mérkőzés jó erőfelmérő lesz, hogy lemérjük, hol is tartunk jelenleg.