Szerdán este zárul az Euro Cup Women csoportköre, ez azonban egészen más zárás lesz, mint az utóbbi években, hiszen csapatunk egy fordulóval a vége előtt már biztosan bejutott a rájátszásba. A litván Kibirkstis ellen idegenben kikaptunk, így játékosaink és a stáb is hatalmas elszántsággal várja a szerdai találkozót. Erről kérdeztük vezetőedzőnket, Cziczás Lászlót, valamint Dombai Rékát és Rozmán Lillát.

 

Cziczás László: A csoportelsőségünket gyakorlatilag nem veszélyezteti semmi, ettől függetlenül mindenképpen győzni szeretnénk, hiszen a későbbi ellenfeleink szempontjából nem mindegy, hogy 4–2-es vagy 5–1-es mérleggel megyünk tovább a csoportból. Nem szeretnénk rongyosra játszani a kulcsjátékosainkat, bízom benne, hogy szélesebb rotációval tudunk belemenni a meccsbe, és azok a játékosok is megmutatják oroszlánkörmeiket, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. Nagyon készülünk az összecsapásra, hiszen van miért visszavágnunk. Kint Litvániában nagyon keményen bántak velünk, Bach Boginak felszakították az ajkát, Beatrice Mompremiernek kiütötték a szeméből a kontaktlencsét, szóval agresszív játékot kaptunk ott. Remélem, ezt most mi tudjuk viszonozni és ezúttal mi leszünk keményebbek.

 

Török Ágnes: Abszolút motiváltan érkezünk a Kibirkstis elleni mérkőzésre, és szeretnénk revansot venni a kinti vereség után. Nagyon jó lendületet vettünk a Botas és a Szekszárd elleni győzelmekből, így ebből a periódusból a legjobbat akarjuk kihozni, és az ötödik győzelmet is megszerezi az Európa-kupában. Azért is lenne fontos, hiszen újabb két ponttal jobb pozícióba kerülhetnénk a rájátszás első körében, mivel nem mindegy, milyen ellenfelet kapunk a legjobb harminckettő között. Várunk mindenkit szeretettel, szükségünk van a szurkolásra!

 

Dombai Réka: Nagyon örülök, hogy az előző Európa-kupa-mérkőzésen nyerni tudtunk a Botas ellen, mert így kaptunk egy lendületet, amelynek segítségével a Szekszárd ellen is nyerni tudtunk. Abban bízom, hogy ez a lendület még inkább megmutatkozik a szerdai meccsen. Minden percet kihasználunk arra, hogy a legjobban felkészüljünk a litván ellenfelünkből. Mindenképpen nyerni szeretnénk, és azt bizonyítani, hogy jobb csapat vagyunk, nem számít, hogy kint, Litvániában mi történt. Várunk minden szurkolót sok szeretettel az egyetemi csarnokba! Hajrá, Győr!

Fotó: Nagy Gábor