Visszavágnánk az első fordulós vereségért
Szombaton 17 órakor az ELTE BEAC Újbuda együttesét fogadjuk az egyetemi csarnokban. Az alapszakasz második köre kezdődik ezzel a találkozóval, a bajnoki nyitányon idegenben maradtunk alul a fővárosiakkal szemben, most viszont győzni kell, ha versenyben szeretnénk maradni a legjobb nyolcba jutásért vívott harcban.
A két csapat múltja a nyomasztó fölényünket mutatja, hiszen 37 egymás elleni találkozóból 33-at mi nyertünk, 4-szer ellenfelünk örülhetett.
Az őszi találkozón Mojca Jelenc nélkül léptünk pályára. Az első negyedben kevés kosár esett, de jobbára mi vezettünk. A második negyedben sikerült nyolcpontosra növelni az előnyt, és még a nagyszünetben is mi vezettünk (26–32).
A fordulást követően is sokáig kézben tartottuk a találkozót, a zárónegyed előtt még minimális különbség volt a javunkra (43–44). Az utolsó felvonásban hét perccel a meccs vége előtt Moore hármasával egyenlített a BEAC, mely 57–55-nél átvette a vezetést. A hajrában 60–57-es állásnál időt kért Fűzy-Antolovics Adél, és támadhattunk az egyenlítésért, de elszalasztottuk az esélyt. A végjátékban az idegek harcából végül a hazaiak jöttek ki jobban, és 65–59-re nyertek.
Ami most nehezíti a dolgunkat, hogy Ruff-Nagy Dórát elveszítettük a teljes szezonra, sőt, irányítónk felépülése legalább egy évet vesz igénybe, így a 2026-os esztendő is rámegy a rehabilitációjára.
Nélküle kell most kettőzött erővel küzdeni, így látja ezt Fűzy-Antolovics Adél vezetőedző is: – Sajnos kiesett az elsőszámú irányítónk, a nagyon jó formába lendült Dorci nélkül nyilván nehéz dolgunk lesz, de így is a győzelem a cél. Volt már ilyen a szezonban, a Szekszárd ellen sem számíthattunk Dorcira, de a csapat ott is nagyot harcolt érte is. Szoros mérkőzésen ugyan kikaptunk, de ha azt a harci szellemet mutatjuk majd most szombaton, akkor elérhetjük célunkat. Úgy vélem, a pillanatnyi forma dönthet, meglepetések itt már nincsenek, fontos a mentális állapot, és hogy végig meglegyen a fókusz.”
Klubunk idén is meghirdeti cipősdoboz akcióját. A kilátogató szurkolókat arra kérjük, hogy egy cipősdoboz méretű csomagban játékokat, ruhanemüket hozzon magával a találkozóra. Az így összegyűjtött dolgokat a rászoruló családoknak juttatjuk el.











































