Visszavágnánk a litvánoknak
Az már korábban eldőlt, hogy az utolsó meccs eredményétől függetlenül megnyerjük a csoportunkat, viszont van miért visszavágni riválisunknak, ugyanis Vilniusban 81–76-ra kikaptunk. Emellett a folytatás szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy 4–2-es vagy 5–1-es mérleggel megyünk tovább a csoportból. Szeretnénk minél előkelőbb helyen zárni az első kört.
A litván csapat viszonylag fiatal klubnak számít, mivel 2010-ben a főszponzor kiválása után akkori formájában megszűnt létezni. Egy év kényszerszünet után a vilniusi önkormányzat és a Litván Kosárlabda Szövetség segítségével, valamint Rosvaldas Gorbačiovas vezetőedzővel a kormány mögött, ismét útjára indult a labda. Az újjá alakult csapat az első szezonjában ezüstérmet szerzett a litván bajnokságban és a kupában egyaránt. A második szezonban sikerült bajnoki címet szerezni, illetve az európai kupaporondra is kilépett a Kibirkstis, két győzelem mellett két vereséggel nem sikerült azonban túljutniuk a csoportkörön. A sikerek ez után sem maradtak el, azóta is rendre a bajnokság dobogóján találja magát a vilniusi egyesület.
Ami a keretüket illeti, csupa hazai játékost foglalkoztatnak, mindössze egyetlen légiósuk van, az amerikai Rachel Theriot, aki a külső posztokon szerepel. Mostani edzőjük is litván, Gitautas Kievinas irányítja a szakmai munkájukat.
A két csapat a már említett 81–76-os, hazai győzelemmel zárult találkozón kívül nem találkozott egymással.
Cziczás László vezetőedző így nyilatkozotta várakozásairól: „Noha az első hely már megvan, nyerni szeretnénk. Ugyanakkor nem szeretnénk kizsigerelni a kulcsjátékosainkat. Bízom benne, hogy szélesebb rotációval tudunk játszani, és azok a játékosok is megmutatják oroszlánkörmeiket, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. Litvániában nagyon keményen bántak velünk, remélem, ezúttal mi leszünk keményebbek, agresszívebbek.”