Amennyiben igen, akkor vérplazmájukkal segíteni tudják a betegeket a gyógyulásban. A játékosok közül Weninger Virág, Mansaré Manty és az észt Kadri-Ann Lass, a stábból pedig Burdi Szabolcs volt, aki a karját nyújtotta, hiszen valamennyien átestek már a koronavírusos megbetegedésen.

"Nehéz időket élünk, fontos ilyenkor az összefogás, ráadásul megszokhatták már a szurkolók, a sportbarátok, hogy ilyen helyzetekben klubunk mindig próbál példát mutatni, az élére állni ezeknek a kezdeményezéseknek. Mi is érintettek vagyunk, hiszen a játékosok, az edzők, a közvetlen munkatársak közül többen is elkapták a koronavírust, de szerencsére már fel is épültek a betegségből. Viszont vérükkel most akár segíthetünk is másokon, éppen ezért szeretnénk felhívni a közvélemény figyelmét a plazmaadásra, aki már volt igazoltan covidos, próbáljon segíteni másokon" – mondta Fűzy András elnök.

Weninger Virág elmondta: ő szerencsére enyhe tünetekkel megúszta a betegséget, de így is hosszabb időt volt kénytelen kihagyni. Szerdán, a Csata ellen tért vissza a pályára.

"Eddig nem voltam véradó, de nem is félek tőle. Ha van elegendő antitest a véremben, természetesen nagyon szívesen segítek" – mondta a válogatott játékos.

Fotók a véradásról Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld