Változás a stábban és a keretben
Az előttünk álló szezonban új erőnléti edzővel egészül ki csapatunk stábja, miután Sebestyén Balázs távozik a Klubtól. Balázs hat szezonon keresztül dolgozott stábunkban, rengeteg sikert és kudarcot éltünk meg együtt. Köszönünk neki mindent, amit a Klubért és a lányokért tett az utóbbi években!
Sebestyént Balázs helyét Slobodan Acimov veszi át. A szerb szakember főleg a kézilabda világában tevékenykedett az utóbbi években, többek között a Pick Szeged és a Siófok KC erőnléti edzője is volt. ’Boba’ ezer szállal kötődik Győrhöz, hiszen felesége, Ana Dokic hat szezonon keresztül játszott a Győri ETO kézilabda csapatában, akikkel háromszoros magyar bajnok és négyszeres Magyar Kupa győztes. Slobodant a közeljövőben természetesen részletesebben is bemutatjuk szurkolóinknak.
Közel két hete már, hogy bejelentettük, Gyöngyösi Janka a TFSE-MTK együttesénél folytatja pályafutását kölcsönben. Időközben Molnár Laura is távozott a Klubtól, aki mind sportszakmailag, mind tanulmányilag visszautasíthatatlan amerikai ajánlatot kapott.
Adódott a feladat, hogy a bajnoki meneteléshez és szabályokhoz igazodva, megtaláljuk a két U20-as játékosunkat.
A következő szezonban az egyik U20-as pozíciót Ács Luca fogja betölteni. Luca a soproni Sportdarazsak akadémiáján pallérozódott, majd Amerikába tette át székhelyét a Casper Főiskolába. A tavalyi szezonban a National Junior College Athletic Association bajnokságában játszott, ahol 35 mérkőzésen lépett pályára, és 10,2 pontot, 3,7 lepattanót és 0,6 asszisztot átlagolt. Luca az U18-as válogatott alapembere volt több kontinenstornán is.
Ahogyan új erőnléti edzőnket, úgy a lányokat is alaposabban bemutatjuk a következő hetekben.
Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina