Utolsó edzőmeccsünk következik
Szerdán 18 órakor csapatunk a SERCO UNI Győr a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésén a szlovák bajnok Piestanske Cajky együttesével csap össze a győri egyetemi csarnokban.
Az ellenfél a Besztercebányát megelőzve lett bajnok, és a 2024/25-ös szezonban a Sopron Baskettel egy csoportban szerepel majd az Európa-kupa küzdelmeiben.
A felkészülési szezonban több edzőmérkőzést is játszottak a pöstyéniek, kétszer magyar csapat volt az ellenfél. Eddig nem sok babért termett számukra, hiszen a cseh Ostravától kétszer kaptak ki, vereséget szenvedtek a szintén cseh Zabiny Brnótól, a lengyel Polkowicétől, illetve a DVTK-tól és a PEAC-tól is. Most a magyar bajnoki ezüstérmes jön, azaz láthatóan erős ellenfeleket választottak edzőpartnernek, így készülve a honi és a nemzetközi küzdelmekre.
Keretükben a honlapjuk szerint a hazai játékosok mellett két amerikai, Ke´Shunan James és Rita Igbokwe, az északmacedón Andzelika Mitrasinović és a svájci Evita Herminjard szerepel. A klubvezetésben egy jó ismerős is helyet kapott: Bronislava Borovičková 2006 és 2010 között csapatunkat erősítette.
Ami bennünket illet, ez lesz a negyedik edzőmeccsünk, az elsőt a Sopron Basket ellen hazai pályán elveszítettük (70–90), majd a szekszárdi Sió-kupát megnyertük, előbb a TFSE-MTK-t vertük 90–69-re, majd a TARR KSC Szekszárdot 85–68-ra.
Csapatunk eddig még egyszer sem volt teljes létszámban, a sérüléséből szépen gyógyuló Ruff-Nagy Dóra és a WNBA-ben szereplő Bridget Carleton mellett az első meccsen Darcee Garbin, a kupán pedig Wentzel Nóra hiányzott, aki az U23-as 3x3-as világbajnokságon szerepelt Mongóliában, és ott hatodik helyen végzett a válogatottal.
fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina