A Galatasarayt 1905-ben alapította tizenhárom gimnáziumi tanuló. Az első elnök Ali Sami Yen volt, akiről később a Galata focistadionját is elnevezték. Bár a klub főleg a labdarúgó-csapatáról ismert, emellett számos szakág megjelenik náluk. A foci után a kosárlabda a legnagyobb, de van kézilabdacsapatuk is, valamint a Formula Superleague-ben is szerepelnek. Bár 1905 óta létezik a klub, hivatalosan 1912-ben ismerték el őket Törökországban.

 

A török kosárlabdázásban hatalmas szerepe van a Galatasaraynak. 1911-ben, Ahmet Robenson próbáltatta ki a sportágat diákjaival, ezzel elterjesztve és népszerűsítve a kosárlabdát. A csapat a legnagyobb sikereit az 1950-es és 1960-as években érte el, majd továbbra is komoly erőt képviseltek az ez után következő évtizedekben.

A férfiak összesen 16 bajnoki címet szereztek, valamint 3 Török Kupát és 2 Török Szuperkupát is nyertek. A nők 13-szor lettek török bajnokok, 11-szer nyerték meg a Török Kupát és 8 alkalommal a Török Szuperkupát. A női szakág valamivel sikeresebb, mint a férfi, hiszen a nők a 2013/14-es idényben megnyerték az Euroligát. Az Euro Cup küzdelmeiben kétszer jutottak fel a csúcsra, 2008/09-ben és 2017/18-ban. A legutóbbi szezonban éppenhogy lemaradtak a döntőről, de azért sikerült behúzniuk a bronzérmet.

 

A Galata a bombaerős török játékosok mellett komoly játékerőt képviselő légiósokat is felvonultat. Ilyen például a török-amerikai Teaira McCowan, a litván Kamilé Nacickaité vagy az amerikai Azurá Stevens.

 

Nem akármilyen ellenféllel nézünk tehát szembe szerdán, és jövö héten szerdán. Óriási múlttal és névvel érkezik a Galatasaray, amellyel szeretnénk felvenni a kesztyűt a továbbjutást illetően. A lehetőségünk meglesz, reméljük, élni is tudunk ezzel. Mindehhez elengedhetetlen, hogy minél többen legyenek az egyetemi sportcsarnokban és buzdítsák a lányokat!