Kedden este mutatták be Belgrádban a Natasa Kovacevicről szóló dokumentumfilmet. A szerb játékos 2013 nyarán szerződött az UNI Győrhöz, de a csapat szeptember 7-i autóbuszbalesetében súlyosan megsérült, bal lábát a térd alatt amputálni kellett. Az akkor 19 éves sportoló óriási akaraterőről tett tanúbizonyságot, hihetetlen lelkierővel egy rövid ideig még a kosárlabdapályára is visszatért a Crvena zvezda színeiben. Az elmúlt nyolc évről, a felépülésről, a fiatal kosaras új céljairól készült a 70–75 perces film, melynek díszbemutatójára megtelt a szerb főváros egyik impozáns színháza.

A meghívottak között volt Fűzy András, az UNI Győr MÉLY-ÚT elnöke is, aki lapunknak elmondta: nagyon jó fogadtatása volt az Ugrás című filmnek.

„Megtiszteltetés volt, hogy én is ott lehettem a nézőtéren. Natasa és édesapja is nagyon örült nekem, ahogyan én is, hogy láthattam, milyen boldog és kiegyensúlyozott Natasa. Azt gondolom, igazi példakép, aki megmutatta, hogy a legnehezebb helyzetekből is van kiút, és bármi történik, meg lehet találni azt a célt, amiért érdemes élni és dolgozni” – fogalmazott a klubvezető.

Kovacevic a FIBA egyik nagykövete, emellett odahaza egy alapítványt is működtet, tehát nem szakadt el a sporttól és a szeretett sportágától sem.

„Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, dobogósok voltak ott a nézőtéren, a francia szövetség elnöke is eljött. Tudni kell, a franciák készítették azt a speciális protézist, mellyel a baleset után bő két évvel vissza tudott térni a pályára Natasa. Rajtuk kívül az ETO focicsapatának korábbi kapusa, majd sportigazgatója, Szasa Sztevanovic is megnézte a dokumentumfilmet. Emlékszem, Szasa annak idején az elsők között kereste meg a kórházban honfitársát, a focistáknál is gyűjtést szervezett számára. Azóta a kapcsolatuk barátsággá alakult” – mesélte Fűzy András, aki azt is elmondta: a producerekkel beszélt arról, hogy a filmet Magyarországon is bemutathassák.

„Szeretnénk, ha első körben Győrben juthatna el a közönséghez, de jó lenne, ha egy országos tévécsatorna is műsorára tűzné, hiszen mindenki tud tanulni Natasa Kovacevictől” – mondta végezetül a győri klubvezető.