„Iványi Dalmának megköszönjük az elmúlt két évet. Értékeljük, hogy sokat vállalt, sokat kockáztatott, mikor elvállalta a vezetőedzőséget Győrben. Emberileg és szakmailag is felnézünk rá, de ahhoz, hogy a korábbi évekhez hasonló eredményt érjünk el, szükségünk lesz egy olyan szakemberre, aki a berögzült metódusokat felrázza, és új kihívások felé vezeti a csapatot” – indokolta a döntést a klubelnök.

 

Iványi Dalma irányításával a magyar bajnokságban egy 3. és egy 5. helyet ért el csapatunk, a Magyar Kupában tavaly és idén is a negyeddöntőben maradtunk alul, az Európa-kupában pedig előbb a koronavírus-járvány kellős közepén a győri buborékban rendezett csoportkör, majd a második évben a már hagyományos keretek között – oda-visszavágó rendszerben – lejátszott hat mérkőzés jelentette a végállomást.

 

Iványi Dalma mérlege a győri kispadon: 67 mérkőzés, 45 győzelem és 22 vereség.

 

Köszönünk szépen mindent Dalma! Klubtörténetünk mindenkori részese maradsz. További sikeres és jó utazást kívánunk a kosárlabda világában!