A szezon végeztével sorra vesszük a 2022/23-as idény versenysorozatait, és abban csapatunk szereplését. Idén a Magyar Kupában, az Euro Cupban és a magyar bajnokságban is eseménydús évet zártunk, sok szép mérkőzéssel és pár felejthetővel egyaránt. A bajnoki sorozatokra való visszatekintésünket az Euro Cup küzdelmeivel folytatjuk.

 

Izgatottan vártuk 2022. július 15-én a müncheni Euro Cup sorsolást, amelyet a második kalapból vártunk. A sorsolás során először egy Euroliga selejtezőből visszaeső csapatot kaptunk, amely akkor még a DVTK-ból, a Botasból és a Ramlaból állt, amely aztán október elején a selejtezőt harmadik helyen záró török Botas Spor lett. Rajta kívül kaptunk egy izraelit, a Maccabi Ashdod személyében, illetve a litván bajnok Kibirkstis együttesét.

A sorozatot idegenben kezdtük, Izraelbe utaztunk Ashdodba, ahol kicsit az ismeretlenbe vetettük magunkat. A találkozó kiegyenlített csatát hozott, végül azonban sikerült nyernünk, szűken, de egy ponttal bizonyultunk jobbnak, 72-73-ra. Ez után következett a hazai nyitány, a Botas ellen. A csapat remekül felkészült ellenfeléből és hamar magához ragadta az irányítást. A vége ismét győzelem lett, 72-65-re győztük le a törököket, Dubei 18/6-tal végzett.

 

Harmadik találkozónkon litvániába utaztunk, ahol elszenvedtük idénybeli első európai vereségünket. A házigazda Kibirkstis 81-76-ra győzött le minket, pár helyen megkérdőjelezhető játékvezetői tevékenységgel. Ezen a találkozón kapott akkora könyököst Bach Bogi, hogy csúnyás felszakadt az ajka. Sok időnk nem volt a sebek nyalogatására, hat nappal később izraeli ellenfelünk bosszúvágytól hajtva érkezett Győrbe, de ez nem látszott rajtuk az első félidőben. Simán átrohantunk a kék-sárgákon, akik bár igyekeztek kapaszkodni, mégis 95-81           -es vereséggel utazhattak haza.

Két komoly magyar rangadó, a Sopron és a Szekszárd elleni meccsek között utaztunk Törökországba, hogy megmérkőzzünk a Botas Sporral. Ki-ki meccset játszottunk, egy negyed kivételével mindegyik egypontos volt. Az utolsó másodpercekben Cziczás László hevesen mutatta Aaryn Ellenbergnek, hogy még van idő felvinni a labdát, volt is. Aaryn hatalmas dudaszós triplájával egy ponttal, 69-70-re legyőztük a törököket, és továbbra is kiváló helyzetben voltunk a továbbjutás szempontjából. Következhetett a Kibirkstis elleni visszavágó, hazai pályán. Fontos lett volna a győzelem, hiszen a keresztjáték szempontjából nem lett volna mindegy, kit kapunk a legjobb 32 között. Sajnos a litván lett az egyetlen együttes, akik oda-vissza meg tudtak minket verni. Gyenge játékkal 53-58-ra kaptunk ki az Egyetemi sportcsarnokban.

 

Csoportelsőként jutottunk a legjobb 32 közé, azonban a 4-2-es mutatónak köszönhetően sajnos alacsonyan rangsoroltak minket. A keresztjáték során aztán igazi európai óriás jött velünk szembe, a Galatasaray Cagdas Factoring. A török csapatban hemzsegtek a sztárok, ennek ellenére is jól tartottuk magunkat a hazai odavágón, sőt, az első negyed után vezetni is tudtunk. A vendégek megfordították az állást, átvették a vezetést, de így is tapadtunk rájuk. Sajnos az utolsó negyedre kicsit elfáradtunk, összesen 9 pontot sikerült dobni 10 perc alatt, így a vége 61-78-as vereség lett, nagyjából el is döntve a továbbjutás kérdését még a visszavágó előtt.

Január 11-én, Isztambulban rendezték a visszavágót, ahol nekiestünk a Galatasaraynak és az első negyed után 8 ponttal vezettünk. A lendület nem igazán tartott ki, hamar visszaverte a próbálkozásunkat a török csapat, a második negyedet már 15-7-re nyerte. Nem igazán ment a pontszerzés, de az utolsó negyedet szorossá tudtuk tenni, így is 64-54-re kaptunk ki, és egyben estünk ki az európai kupasorozatból.

 

A török Galatasaray végül a torna döntőjéig menetelt, ahol aztán a Lyon oda-vissza megverte őket.

 

Cziczás László, vezetőedzőnk, a szezonvégi értékelőben így fogalmazott a Euro Cupban mutatott teljesítményről: „Én a magam részéről inkább elégedettek vagyok. Most lehetne azon agyalni, hogy ha a litvánok elleni két vereségből akár csak az egyik győzelemmel zárul, akkor esetleg könnyebb ellenfél kerül az utunkba, de ugyanígy lehetett volna győztes találkozónak is ellentétes a vége. Nyilván ha egy csapat a szezon során lejátszik közel negyven meccset, abba tutira becsúszik egy-két gyengébb. Az Európa-kupa alapból kicsit lutri, már az sem mindegy, milyen csapatokat kapsz a sorsoláskor. A sokkal több pénzből gazdálkodó riválisok mikor vásárolnak sztárokat. Elsősorban a nagyon szép sikerekre gondolok, és arra, hogy a végül döntős Galatasaray ellen a playoffban idegenben kimondottan jó meccset játszottunk. Az itthoni mérkőzés nem annyira sikerült jól, de egy pillanatig nem éreztem, hogy agyonvertek volna bennünket, nem játszottunk alárendelt szerepet.”

A 2022/23-as Euro Cup küzdelmei végül a legjobb 32 között értek véget csapatunk számára. A szezon elején kitűzött célt, miszerint jussunk tovább a csoportból, simán abszolválták a lányok. Sok izgalmas és szoros meccset játszottak, remek európai ellenfelek ellen, amely a szezon végeztével talán mondható, kiváló felkészülésnek bizonyult a hazai sikerek megágyazásában. Tanulságokkal teli szezon végén, emelt fővel fejeztük be a második számú európai kupát!

 

Fotók: Nagy Gábor, fiba.basketball