Nagyszerű szezont zárt a SERCO UNI Győr, mely minden fronton előrelépett az előző évhez képest. A legnagyobb sikert a bajnokságban aratta, a tavalyi ötödik hely után bejutott a fináléba – előtte 2016-ban játszott utoljára nagydöntőt –, a Magyar Kupában több év után került a négy közé, és végül lett negyedik, az Európa-kupában pedig elsőként továbbjutott a csoportjából, ahol végül a későbbi döntős török Galatasaray állította meg. Cziczás László vezetőedzővel értékeltük a csapat teljesítményét.

 

– Szép idényt van a csapat mögött, egyértelműen látható a fejlődés. Az egész szezont nézve hogyan élte meg ezt az idényt?

– Minden szempontból pozitívan – kezdte Cziczás László. – A teljes képhez hozzátartozik, hogy a csapat magját én is és a stábom is jól ismerte az utánpótlás és a felnőttválogatottakból, így nem kellett sok az egymásra hangolódásra. Gyorsan kialakult a jó kohézió, ehhez pedig jó szemléletű légiósok csatlakoztak. A csapategységgel az egész szezonban nem volt gond, és az is lényeges volt, hogy a menedzsment is jó viszonyt ápolt a csapattal, a stábbal, így szépen, harmóniában tudtunk dolgozni, ami szerencsére az eredményekben is megmutatkozott.

 

– Több interjúban is említette edzőkollégáit, a stáb többi tagját, hogy mennyit tettek hozzá az eredményekhez. Mondhatni akkor, hogy nemcsak a pályán, hanem a kispadon is igazi csapatmunka volt a jellemző?

– Ez pontosan így van, nem egy emberre hárult minden feladat, szépen megosztottuk a munkát. A csapat mellett a stáb is rengeteg energiát tett bele ebbe a szezonba. Mindenképpen ki kell emelnem, hogy a játékosok pillanatok alatt elfogadtak bennünket Földi Attilával, amiben nyilván szerepe volt annak, amit már említettem, hogy nem voltunk egymásnak ismeretlenek, dolgoztunk együtt. Emellett Fűzy-Antolovics Adél is sokat segített a beilleszkedésünkben.

 

– Az eredményeket nézve haladjunk sorrendben, előbb az Európa-kupa ért véget a csapat számára. A továbbjutás meglett a csoportból, de az egyenes kiesés első körében kettős vereséggel búcsúzott a csapat. Összességében félig teli, vagy félig üres a pohár?

– Én a magam részéről inkább elégedettek vagyok. Most lehetne azon agyalni, hogy ha a litvánok elleni két vereségből akár csak az egyik győzelemmel zárul, akkor esetleg könnyebb ellenfél kerül az utunkba, de ugyanígy lehetett volna győztes találkozónak is ellentétes a vége. Nyilván ha egy csapat a szezon során lejátszik közel negyven meccset, abba tutira becsúszik egy-két gyengébb. Az Európa-kupa alapból kicsit lutri, már az sem mindegy, milyen csapatokat kapsz a sorsoláskor. A sokkal több pénzből gazdálkodó riválisok mikor vásárolnak sztárokat. Elsősorban a nagyon szép sikerekre gondolok, és arra, hogy a végül döntős Galatasaray ellen a playoffban idegenben kimondottan jó meccset játszottunk. Az itthoni mérkőzés nem annyira sikerült jól, de egy pillanatig nem éreztem, hogy agyonvertek volna bennünket, nem játszottunk alárendelt szerepet.

– Mi a helyzet a Magyar Kupával? A négy közé jutás meglett, az érem viszont elmaradt. Emiatt lehet hiányérzet bárkiben?

– Nézzük a tényeket, két euroligás csapattal a találkoztunk, ennél rosszabb forgatókönyv nem is létezhetett volna számunkra. Az elődöntőbe jutás fontos volt, de ott a hazai pályán szereplő Sopronnal találkoztunk. Úgy érzem, vállalható meccset játszottunk velük, de azon a találkozón elveszítettük addig legjobbunkat, Beatrice Mompremiert. Nélküle is több mint harminc percig csúszva-mászva partnerei voltunk a csalódott Diósgyőrnek. A miskolciak azonban az utolsó nyolc percben bedaráltak bennünket. Nyilván ennek akkor nem örültünk, de hosszabb idő után ismét a legjobb négyben voltunk ebben a sorozatban. Ugyanakkor már azon is kellett agyalni, hogy mi lesz a szezon hátralévő részében Mompremier nélkül.

 

–  Mint később kiderült, jól sikerült megoldani ezt a feladatot. Ebben pedig nagy szerepe volt, hogy az egyetemi csarnok gyakorlatilag bevehetetlen vár volt az ellenfelek számára, csak a Sopron tudott itt nyerni a bajnokságban. Ráadásul a szezon végére a lelátó is megtelt. Hogyan élték ezt meg?

– Ha van ennek a szezonnak igazán nagy pozitívuma, akkor ezt mondanám, hogy a szezon első felében még foghíjas lelátót felváltották a telt házas meccsek. Óriási, igazi fesztiválhangulatban játszottunk, ami biztosan sokat számított, különösen a DVTK elleni elődöntőben, hiszen mindkét meccsünk kiélezett volt, az első egy hazai mérkőzés egy utolsó másodpercekben esett triplával, a második pedig hosszabbításban dőlt el. Ilyen szurkolói támogatás nélkül nem biztos, hogy meglett volna a döntőbe jutás. Ezért is volt nagyon fontos, hogy ezüstéremmel tudtuk megkoronázni ezt a szeretetet, ezt a szurkolást.

 

– Magasra került a léc, így szép feladat lesz innen előrelépni, de az idei nagy győzelmekből, több Euroligás-csapat legyőzéséből, rekorddöntésekből, gondolok itt például a PINKK elleni hazai pályán elért eredményre, nyilván lehet alapozni?

– Egyértelmű, előre kell haladunk, a múlt sikereit el kell felejtenünk, az új szezonban azok az eredmények már nem játszanak. Szép volt, jó volt, de most már azon kell dolgoznunk, hogy még egy szintet lépjünk előre. Bízom benne, hogy jó csapatunk lesz, a gerinc megmarad, ezt igyekszünk a céloknak, a feladatoknak megfelelően megerősíteni.

– Ha ki kellene emelni egy dolgot, hogy mi volt a csapat legnagyobb erénye, mit mondana?

– Talán az, hogy a hitünket nem veszítettük el egyszer sem, nem adtuk fel egy pillanatra sem. Végig becsülettel dolgoztunk, ha volt egy-két rosszabb meccs, vagy amikor hullámvölgybe kerültünk, az sem szegte kedvünket. Minden meccsen igyekeztünk a saját száz százalékunkat nyújtani, és mindenki aki pályára került, szerette volna bizonyítani, hogy komolyabb meccseken is lehet rájuk számítani. Persze volt, hogy valakit vissza kellett fogni, így például a döntő második és harmadik mérkőzésén Sabina Oroszovát, aki sajnos vállsérülése miatt nem léphetett pályára. Ő összeszorított fogakkal játszani szeretett volna, de úgy ítéltük meg, annál többet tett a klubért, a városért, hogy kockáztassuk az egészségét. De a hozzáállása mutatja, hogy igazi csapat voltunk, melyben mindenki akár erőn felül is szeretett volna hozzátenni a játékunkhoz.

 

– Hol foglal helyet ez az ezüst Cziczás László éremgyűjteményében?

–  Nem rólam kell szólnia ennek a második helynek. Mint már mondtam, igazi csapatmunka eredménye volt ez a siker. Meg is köszöntem mindenkinek ezt a fantasztikus idényt, mely felejthetetlen marad számomra is.

 

– Közeleg az Európa-bajnokság, a magyar válogatott szakmai stábjának a tagja, így nyilván a pihenés még várat magára.

– Ez a szó még nem szerepel a szótáramban, majd június második felétől, ha lement az Eb, melyen bízom a jó szereplésben. Ami biztos, a családdal nagyon sok időt töltök majd, szeretünk a Balatonon lenni, így ott sokat leszünk, emellett nagyon hiányzik már a vadászat, kimenni a természetbe, ahol béke, nyugalom van. Ezután a szezon után nagy szükség lesz erre, hogy aztán augusztustól feltöltődve vágjunk neki az új szezonnak, melyben komoly feladatok várnak ránk.

Fotók: fiba.basketball, Nagy Gábor