A héten már a döntőbe jutásért lép pályára csapatunk a női bajnokságban. Szerdán 17 órakor az egyetemi csarnokban látjuk vendégül a Szekszárdot, majd pénteken 17 órakor lesz a második meccs a Tolna megyei csapat otthonában. Az esetleges harmadik mérkőzés Győrben vasárnap 17 órakor kezdődik.

A szezon során eddig háromszor mérkőztünk meg a szekszárdiakkal, a bajnokságban mindkétszer mi győztünk – előbb Szekszárdon 84–78-ra, majd Győrben 75–64-re –, az Európa-kupa győri buborékjában azonban visszavágtak Studerék (67–75), amivel ők jutottak tovább, és azóta a második számú európai kupasorozatban a négyes döntőig meneteltek, amit április 9. és 11. között hazai környezetben vívhatnak meg. A Szekszárd a szezon végjátékára egy igazi klasszissal erősítette meg amúgy is komoly és mély rotációval rendelkező keretét: ellenünk is pályára lép az amerikai DeWanna Bonner. A 33 esztendős kosaras többek között kétszeres WNBA-bajnok és háromszoros WNBA All Star-csapattag.

Nem kérdés, a Szekszárd újabb legyőzése komoly fegyvertény lenne fiatal csapatunk számára.