Ragyogóan kezdte a szezont a SERCO UNI Győr, amely szeptemberben a felkészülési meccseket is sikerrel vette. Az öt edzőmérkőzésből sikerült négyet megnyerni, amelyből három Euroligás csapat volt, a Sopron, a Szekszárd és a DVTK. A bajnokságban hét meccse veretlen Cziczás László együttese, sorrendben a Cegléd, a BEAC, a Szigetszentmiklós, a Vasas, a Csata, a DVTK, illetve tegnap délután a TFSE volt a legyőzött ellenfél. A sikerekben nagy szerepe volt új igazolásunknak, az amerikai Aaryn Ellenbergnek. Irányítónk ezen a hét találkozón összesen 133 pontot dobott, mindez 19 pontos átlagot jelent, ami a liga 4. legjobbja. Emellett 40%-os dobóátlagot mutat, 93%-os büntetőátlag mellett. A pontok mellett a gólpasszokkal sem áll hadilábon, ebben ötös átlaga a bajnokság negyedik legjobbja.

 

 

Az UNI Győr Nemzeti Kosárlabda Akadámiából szeptember-október legjobbjának Szabó Laurát választották. Edzője, Tullner Krisztián a következőket mondta róla: „Az utóbbi időben nagy fejlődésen ment keresztül. A felkészülés alatt és a selejtezők során is felfelé ívelt a teljesítménye. Nemcsak védekezésben, hanem támadásban is nagyon hasznos tagja a csapatnak. Csak így tovább, Lala!”

 

 

Mi is gratulálunk mindkettőjüknek és hasonló szép sikereket kívánunk a szezonban!

 

#hajrágyőrilányok