Vasárnap 18 órakor a női NB I-ben a TFSE-MTK vendégeként zárjuk az évet, mely összességében eddig szépen alakult, hiszen a bajnokságban mindössze egy vereségünk van, így vezetjük a bajnokságot, míg az Európa-kupában csütörtökön a Szekszárd ellen bejutottunk a legjobb 16 közé.

 

A fővárosiak ellen a bajnokság második fordulójában léptünk pályára, és némi meglepetésre csak hosszabbítás után tudtunk nyerni 89–79-re. Azon a találkozón az első negyedben szinte végig a TFSE vezetett (16–24), és még a nagyszünetben is náluk volt az előny (37–40). A fordulást követően úgy nézett ki, simán nyerünk, a zárófelvonás előtt 60–53 volt a javunkra, majd 70–60-nál azt hihettük, megtörik a vendégek ellenállása, de ez nem történt meg, 74–73-ra már a rivális vezetett, sőt, 76–73-nál ők támadhattak. Kimaradt azonban a ziccerük, Garbin kereken 10 másodperccel a vége előtt triplával egyenlített (76–76). A vendégek időkérése után újabb kosár nem esett, így jöhetett a hosszabbítás. Ebben már a mi akartunk érvényesült, így tovább tudtuk javítani az egymás elleni mérleget. Immár 16 győzelemnél járunk, és mindössze egyszer, az első idegenbeli meccsen, a 2019/20-as szezonban kaptunk ki a fővárosiaktól (62–70).

 

A TFSE-MTK egyébként négy vereséggel kezdett, ebből csak a Vasas Akadémia otthonában elszenvedett volt meglepő, majd szépen elkezdte a győzelmeket is gyűjtögetni a csapat, mely jelenleg 6 sikernél és 6 kudarcnál jár. Legutóbb a DVTK otthonában 17 ponttal, 74–57-re kapott ki, de ez kicsit csalóka, mert a zárófelvonást bukta el 15 ponttal (3–18) a csapat, azaz csak az utolsó tíz percben nyílt ki az az olló.

 

Cziczás László vezetőedző a Szekszárd elleni EK-meccs után úgy fogalmazott, hogy szépen fejlődik a csapat, de arra kell koncentrálniuk a jövőben, hogy egyenletesebb teljesítményt nyújtsanak. A TFSE ellen nehéz mérkőzést várnak a győriek, az elmúlt hetek alapján azonban ők számítanak az esélyesnek.

Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina