– Sikerült megismételni a tavalyi bajnoki helyezést, a Magyar Kupában egy helyet javított a csapat, miközben az Euroligában szerepelt. Hogyan értékeled a szezont?

– Tudtuk, hogy nehéz szezon elé nézünk, az Euroliga miatt a terhelésben és minőségben is magasabb lesz a szint. A vezetőség ennek megfelelően alakította ki a keretet, a felkészülést is ennek szellemében építette fel a szakmai stáb. Pozitívan álltunk neki az évnek, noha sokaknak újdonság volt az Euroliga, akinek viszont nem, azok is régebben szerepeltek ebben a sorozatban. Nyilván a tavalyi szezon után, melyben megalapoztuk, hogy visszatérhettünk a legrangosabb sorozatba, a magyar bajnokságban is komoly ambícióink voltak. Összességében nem lehetünk elégedetlenek, főleg azok után, hogy a szezonban sok viszontagsággal, kisebb-nagyobb sérüléssel kellett megküzdenünk. Az ilyen-olyan gondok jócskán megnehezítették a hétköznapi munkát, kiszámíthatatlan tényezők befolyásolták az évet. Azt azért hozzáteszem, ilyen jellegű problémák azért más csapatoknál is elő szoktak fordulni, de voltak olyan pillanatok az év során, amikor ezek száma az átlagosnál többnek tűnt nálunk. Viszont szerintem ebből sokat profitáltunk, hogy ennyit kellett alkalmazkodni, és a kihívásokkal megküzdjünk. A lényeg, hogy a végén újra eljutottunk a bajnoki döntőbe, és ezt egy nagyon erős magyar bajnokságban tudtuk elérni. Az MK-ban, főleg hazai pályán, nyilván szerettünk volna döntőt játszani, de a korábbi években a négy közé sem nagyon jutottunk be, illetve a tavalyi negyedik hely után ez a bronz is szépen csillog.

 

– Az Euroliga sok terhet rótt a stábra, a csapatra, de nyilván jótékony hatása is volt ennek. Ezt hogy látod?

– Egyetértek, mindenképpen volt pozitív hozadéka a sorozatnak, de hosszabb távon kell ezt nézni, és ezért is lenne jó, hogy állandósítsa a helyét a csapat az Euroligában, mert az idén szerzett tapasztalatokat csak úgy lehet igazán kamatoztatni és a mindennapokba beépíteni, ha évről évre a legjobbak ellen játszunk. Idén a csoportkörben két győzelmünk volt, emellett többször is közel voltunk az újabb sikerekhez. Viszont talán éppen a rutin hiányzott. Biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban már ezekkel felvértezve sikeresebb lehet a szereplés.

– A bajnoki alapszakaszban kis hullámvölgyet leszámítva kiegyensúlyozottan szerepelt a csapat. A novemberi, pécsi vereségnél tűnt úgy, hogy kissé megtorpant. Az ottani fiaskó a klasszikus jókor jött pofon volt?

– Azt tudtuk, tökéletes szezon nincs, de ha jön egy megtorpanás, arra reagálni kell. Szerencsére a pécsi vereséggel ezt le is tudtuk, ezután váratlan vereségbe nem futottunk bele. Kulcsfontosságú volt, hogy a decemberi, roppant kemény sorozatból nagyon jól jöttünk ki, legyőztük többek között a Szekszárdot és a Sopron Basketet is.

 

– A rájátszásban a Vasas ellen hoztátok a papírformát, a Szekszárd ellen viszont három meccs kellett a továbbjutáshoz. Ezzel kalkuláltatok?

– Benne volt a pakliban, mert a Szekszárd nagyon motivált volt, ráadásul általában jók a formaidőzítésben, hazai pályán pedig kimondottan erősek. Szerencsére a hazai mérkőzéseket magabiztosan hoztuk.

– Ez a párharc különösen emlékezetesre sikeredett számodra, mert a szekszárdi meccsen úgy megsérültél, hogy utána már nem is tudtál pályára lépni a szezonban. Elsőre nem tűnt súlyosnak a helyzet, mert még visszatértél a pályára. Mi történt pontosan?

– A vállamra estem, de akkor valóban nem éreztem, hogy nagyobb lenne a baj. Az adrenalin elnyomta a fájdalmat. Az öltözőben azért már éreztem, hogy a kelleténél jobban sajog a vállam, hajnalban pedig már arra keltem, hogy nagyon fáj. Reggel a kórházban kezdtem a napot, és kiderült, nekem véget is ért a szezon. Nem mondom, hogy nem voltam csalódott. Szerettem volna még segíteni a csapaton, nagyon fájt a szívem, hogy nem léphetek pályára. A kispadon azért ott voltam, és rendkívül büszke voltam a lányokra, hogy megnyerték a harmadik mérkőzést a Szekszárd ellen, és a döntőben is összességében csodásan helytálltak, minden maradék energiát mozgósítottak. Nyilván szerettünk volna meglepetést okozni, de megérdemelt a DVTK bajnoki címe, viszont mi is emelt fővel jöhettünk le a pályáról, és napról napra fényesebb ez az újabb ezüstérem.

 

– Hogy van most a sérült vállad?

– Három hétig nem mozgathattam, amíg a szalag rendbe nem jött. A szezonzárással egy időben kezdtem meg a gyógytornát, amire azóta is rendszeresen járok. Szerencsére egyre jobb állapotban van, a felkészülés kezdetére teljesen rendben lesz, hála istennek műtétre nem volt szükség.

– Mi volt a szezonban a legnehezebb feladat, és van-e olyan mérkőzés, melyre szívesen visszaemlékszel?

– A nehézség talán az, hogy hosszú volt. A csapatkapitányi teendők is megduplázódtak, sok történés volt, egyénileg, és csapatszinten is sok mindent kellett menedzselni. A legemlékezetesebb meccs a Sopron elleni hazai volt. Ezen végig jó ritmusban játszottunk, minden összeállt, emellett remek volt a hangulat a pályán és azon kívül is. Megyei rangadót nyerni pedig mindig örömteli.

 

– Egyénileg hogyan értékeled a teljesítményedet?

– Az Euroligára jó szívvel tekintek vissza, szerintem tudtam segíteni a csapaton, több meccs is jól sikerült. Ugyanez áll a magyar bajnokságra. Ott is a lehető legjobban igyekeztem megoldani a rám bízott feladatokat, de az is igaz, mindig van hova fejlődni.

fotó: fiba.basketball, Rébay Viktor, Nagy Gábor