Sopron – Győr meccs előtti nyilatkozatok
Vasárnap este a bombaformában lévő megyei riválisunk, a Sopron Basket otthonába látogatunk. Ellenfelünket a bajnokságban sikerült legyőzni hazai pályán, azonban azóta kétszer is vereséget szenvedtünk tőlük az Európa-kupában. Egy vasárnapi győzelemmel egy lépéssel közelebb kerülhetnénk az alapszakasz első két helyéhez, ezért pedig mindent meg is fognak tenni lányaink. A találkozó előtt megkérdeztük várakozásaikról Cziczás László vezetőedzőt, Dubei Debóra csapatkapitányt és Angyal Barbarát.
Cziczás László: Tökéletes összetételű csapathoz utazunk vasárnap, ahol látszik a rengeteg elvégzett munka. Hónapról hónapra, hétről hétre egyre jobb játékot mutattak. Komoly dolognak tartom, hogy elmondhatjuk magunkról, hogy két fordulóval az alapszakasz befejezése előtt az alapszakasz győzelemért küzdünk meg a Sopronnal. Mindenképpen azzal a céllal fogunk elutazni Sopronba, hogy megszerezzük az alapszakasz győzelmet.
Dubei Debóra: Hatalmas küzdelmet várok a Sopron elleni meccstől, egy igazi rangadót. Nagy a tét számunkra, hiszen ha akár egy ponttal is tudunk nyerni, akkor bebiztosítottuk magunkat a bajnokság alapszakaszának az első helyére. Bízom abban, hogy az elmúlt időszakban játszott jó pár Sopron elleni találkozón elkövetett hibákból tudunk tanulni, és egy nagyon nehéz pályáról győzelemmel tudunk távozni.
Angyal Barbara: Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a soproni egy nagyon nehéz pálya. Szeretnénk ellenfelünk jó formáját megtörni, amit úgy tudunk elérni, hogy nem engedjük a kulcsjátékosaikat ritmusba kerülni. Ehhez maximális fókuszra van szükség, és minden játékosnak tudnia kell, hogy mi a feladata, azt 100%-osan teljesíteni. A közeli helyszín miatt számítunk Szurkolóink bíztatására is!
fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina