A közelmúltban rendezték Miskolcon az U16-os női Európa-bajnokságot, ahol a válogatott keretben az UNI Győr NKA két játékosa, Rigó Dorina és Lép Izabella kapott helyet, míg a szakmai stábban Léránt Gábor másodedzőként dolgozott.

 

A csapat a csoportból másodikként jutott tovább, a nyolcaddöntőben simán verte a horvátokat, a negyeddöntőben viszont kikapott a későbbi győztes finnektől. Az 5–8. helyért vívott mérkőzéseken két szoros vereség következett a belgák és a németek ellen, így végül a 8. helyet szerezte meg a válogatott.

 

Léránt Gábor számára ez volt az első alkalom, hogy valamelyik válogatottnál dolgozhatott, így számára különleges élmény volt a kontinenstorna, mely ráadásul hazai rendezésű volt.

 

„Nagy megtiszteltetés volt már az is, hogy bekerültem a stábba, Czirják Szilvia szövetségi edző és a korábbi győri ikon, Laklóth Anna mellé, aki szintén másodedző volt. Nem tagadom, nekem régi vágyam volt, hogy válogatottnál dolgozhassak, bármilyen szakmai programra jelentkeztem, és ott kérdezték, mik a terveim, ezt mondtam. Remek érzés volt a korosztály legjobbjaival dolgozni” – fogalmazott a szakember.

„Az alapcél az első nyolcba jutás volt, ezt teljesítettük. Hogy a végső, nyolcadik helyezés reális-e? Igazából azt tudni kell, hogy ennek a korosztálynak ez az első komolyabb nemzetközi szereplése. Igazából a csoportkör után elég kiegyenlített mérkőzéseket játszottunk, senkitől, még a rendkívül korszerű, újdonságnak ható játékot játszó finnekkel is tartottuk a lépést. Talán ha kicsit több szerencsénk van, végezhettünk volna előbbre, de úgy érzem, kihoztuk a maximumot” – értékelt Léránt Gábor, aki azt emelte ki, hogy a hosszú felkészülés alatt nagyon jól összekovácsolódott a társaság, a játékosok és a szakmai stáb is hamar megtalálta egymással a közös hangot.

 

„Hathetes edzőtábor előzte meg az Európa-bajnokságot, több felkészülési meccsük volt, többek között a spanyolok, a franciák, a lengyelek ellen. Ezek remek erőpróbák voltak.” – mondta az edző, aki a felkészülés során részfeladatokat végzett az edzéseken, egyes edzésblokkokat tartott, egyéni taktikai dolgokban segítette a játékosokat, az Eb alatt pedig az ellenfelek feltérképezése, videózása volt az elsődleges feladata.

 

Léránt Gábor nem pihent az Eb után sem, hiszen a SERCO UNI Győr másodedzője, a felkészülés pedig már tart az Euroligás csapatnál. Emellett az NB I/B-s és egyetemi csapat edzője is lett, itt dr. Barthalos Istvánnal dolgozik együtt. Várhatóan Léránt Gábor az NB I/B-s együttest irányítja majd.

 

„Jó volt pörgésben maradni, sokkal könnyebb volt bekapcsolódni a győri munkába, ahol igyekszem majd az Európa-bajnokságon szerzett tapasztalatokat felhasználni. Hasznos volt más kosárlabdakultúrákat megismerni. Nekem a finnek okozták a legnagyobb meglepetést, az ő játékukban fedeztem fel a legnagyobb újításokat. Nem véletlen, hogy meg is nyerték az Eb-t.” – mondta végezetül a fiatal tréner.