Péren is csarnok épül
A péri önkormányzat és a Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület együttműködésében, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség utánpótlásnevelés és a látványcsapatsport infrastrukturális fejlesztésére fordítható taó-támogatásának igénybevételével épül meg az új sportcsarnok a községben.
A létesítmény a kor igényeinek megfelelő, a kiemelt szintű sportoláson túlmenően, a helyi közösségek napi szintű sportolására is alkalmas lesz. A sportszakmai elvárásokon túlmenően a helyi értékekre való építkezés, annak erősítése kiemelt célként jelenik meg, hiszen minden ilyen jellegű fejlesztés csak és kizárólag a helyi erőforrásokra támaszkodva, azzal együttműködve lehet sikeres hosszú távon.
„A néhány éve elindított stratégiai, sport- és szakmai fejlesztési programunk több pilléren állva támogatja a helyi közösségeket – különös tekintettel a kosárlabda sportba történő bevonással – kezdte Fűzy András, a Széchenyi Kosárlabda Akadémia elnöke. – Fontos célként jelenik meg, hogy az iskolakezdéstől a diplomaszerzésig a kosárlabdaképzéssel és -oktatással együtt olyan életpálya modellt kínáljon, amiben nem csak az élsportra való nevelés jelenik meg, hanem az is, hogy a fizikai és mentális egészség megőrzése mellett a sportoló fiatalok egészséges, a mindennapi testmozgást szerető és igénylő felnőtté válását ösztönözze. A Széchenyi Kosárlabda Akadémia sportszakmai irányítása és támogatása mellett működő sportszervezet célja a kosárlabdajáték tanításának elősegítése, valamint korosztályosan egymásra épülő leány utánpótlás kosárlabdacsapatok nevelésének támogatása. Szervezetünk a sportszakmai céljainak megvalósítása érdekében támogatja és segíti a sportversenyek, sporttal kapcsolatos rendezvények szervezését, kiemelt célként kezeli a tehetséggondozást, a sportág hagyományainak életben tartását.”
A projektben fontos szerepet kap a fogyatékossággal élők, vagy a bármely szempontból hátrányos helyzetűnek számítók társadalmi integrációjának előmozdítását célzó kezdeményezések, melyek nagy mértékben segítik a tolerancia és a társadalmi szolidaritás kialakulását. Az infrastrukturális fejlesztés így összhangban áll az sportszakmai partner, a Széchenyi Kosárlabda Akadémia, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és a magyar kerekesszékes válogatott koncepciójával.
Az integrált megközelítésben épülő sportcsarnok létesítését követően emelkedhet a települési és kistérségi versenyérték. A jövő generációjának fejlődése szempontjából nem elhanyagolható a szülők azon igénye, miszerint a kiemelt minőségi oktatás mellett napjaink rohanó világában gyermekeik –a fogyatékossággal élők is – sport- és mozgáskultúrájának fejlesztését is biztos kézben szeretnék tudni. Ezen elvárásrendszerekhez kiválóan illeszkedik a Széchenyi Kosárlabda Akadémia szakmai programja, melynek hangsúlyos eleme az infrastrukturális fejlesztés, így a péri létesítmény is.
Az alapkőletételen Kara Ákos országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy Pér szempontjából kulcsfontosságú egy ilyen beruházás. A sportcsarnok régi vágya az itt élőknek. Biliczki József polgármester hozzátette: sok vita előzte meg azt, hogy most itt tart a projekt, de megérte, hiszen fontos mérföldkő ez a település életében. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: a kormány kiemelt ágazatnak tekinti a sportot, és az ehhez tartozó infrastruktúra fejlesztését. Ennek eredménye lesz a péri sportcsarnok is.