Csütörtökön, magyar idő szerint 15 órakor folytatja szereplését az Európa-kupában a SERCO UNI Győr csapata, amely ezúttal Törökországba utazik. A Botas Spor elleni odavágón, Győrben 72–65-ös győri győzelem született. A mostani találkozó előtt vezetőedzőnk, Cziczás László, valamint Ruff-Nagy Dóra és Sabina Oroszová mondták el várakozásaikat.

 

Cziczás László:Amit láttunk itt az első mérkőzésen, illetve edzőtársaim információi alapján hasonlóan agresszív stílusban játszanak a törökök, mint a Sopron. Ha ehhez az agresszivitáshoz sikerül felnőnünk melléjük, akkor minden bizonnyal jó meccset játszhatunk. Ezt is szeretnénk, hiszen tudjuk, egy esetleges győzelemmel lehetőségünk nyílik egy jó pozíció megszerzésére. Ennek szellemében utazunk Ankarába, de szemünk előtt már ott van a hétvégi, Szekszárd elleni rangadó is, ami szintén nagyon fontos lesz számunkra.

 

Ruff-Nagy Dóra:Igaz, hogy itthon megnyertük a meccset a Botas ellen, de nem kezdtük jól a mérkőzést. Erre kint, Törökországban hatványozottan kell majd figyelnünk. Vannak nagyon jó török, illetve külföldi játékosaik, akiket ha lebecsülünk, hazai pályán kegyetlenül megbüntetnek bennünket.

 

Sabina Oroszová:Azt gondolom, a Botas ellen nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás. Sikerült nyernünk itthon, de szerintem idegenben sokkal nehezebb dolgunk lesz, főleg a török közönség előtt. Ha saját magunkra koncentrálunk és a saját játékunkat játsszuk, agresszíven védekezünk és támadunk, akkor nyerhetünk is.

 

Fotó: Nagy Gábor