Nagyszerű szezont zárt az UNI Győr MÉLY-ÚT a tavalyi szezonban, hiszen bronzérmet szerzett a gárda. Iványi Dalma első évét töltötte felnőttcsapat kispadján, így igazán emlékezetes volt számára az a bajnokság. A nyári felkészülés ezúttal nem volt zökkenőmentes, ennek ellenére bizakodva várja a szezont a győriek szakvezetője. 

„Összességében nehezebb felkészülés van mögöttünk, mint tavaly. A két amerikai, McDonald és Mompremier hiánya bekalkulált volt, a sérülések és a betegségek természetesen nem. Komplett csapattal nem is tudtunk edzeni a rajtig, de meg kell ezzel is birkóznunk. Rengeteg tennivalónk van még, de bármilyen szerkezetben, összeállításban is állunk fel, mindent megteszünk a jó eredményekért. Ilyenkor az egyéni felelősség felértékelődik, de hiszünk a lányokban” – fogalmazott Iványi Dalma.

Szombaton 18 órakor csapatunk, az UNI Győr MÉLY-ÚT a PINKK vendége lesz a női NB I nyitányán. A felkészülés során három ország bajnokával is összecsapott a győri gárda – a Sopronnal hazai környezetben, az olasz Reyer Veneziával és a szlovén Celjével idegenben –, és bár mindegyiket elveszítette, voltak biztató momentumai a társaságnak, főleg azok után, hogy a bajok akkor jöttek csőstől, hiszen az utolsó két meccsen betegség és sérülés miatt is hárman-hárman hiányoztak, a Celje ellen például a két itt tartózkodó légiós, Oroszová és Markovic is hamar kidőlt. A csapat gyakorlatilag hat játékossal játszotta végig azt a meccset, így is csak egy ponttal kapott ki.

„Nagyot küzdöttünk, hajtottunk, felforgatott szerkezettel is voltak jó dolgaink, de a hibáinkat kihasználta az ellenfél. Ettől függetlenül hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk, melyeket majd a tétmeccseken is alkalmazni tudunk. Nyáron sok minden ellenünk dolgozott, így a legfontosabb az volt, hogy tartsuk a tüzet a lányokban. Ez összességében sikerült, a gondok ellenére bizakodóak vagyunk, hiszen a játékosok jól alkalmazkodtak a folyamatosan változó helyzethez. Jó fizikai állapotban várjuk a rajtot, és bízunk benne, mielőbb komplett lesz a keret, akkor még tovább tud javulni majd a játékunk” – mondta végezetül a vezetőedző.

„A PINKK ellen a védekezés nagyon fontos lesz, erre nagy hangsúlyt fektettünk a felkészülés során. Nehéz meccsre számítok, főleg úgy, hogy még vannak kérdőjelek az összeállítást illetően, ettől függetlenül győzelemmel szeretnénk kezdeni a bajnokságot” – mondta a nyitómeccs előtt Iványi Dalma.