Az UNI Győr-SZESE egy győzelemmel és öt vereséggel a 7. helyet szerezte meg a lengyelországi Lódzban rendezett Európai Egyetemi Játékokat. A győrieknél Chroméj Hajnalka nyújtotta a legponterősebb teljesítményt. A hat mérkőzésen 91 pontot szerzett, ami 15,2-es átlagnak felel meg. A teljes mezőnyt nézve a hatodik legeredményesebb.

 

„Összességében elégedett vagyok, hiszen ott lehettünk a legjobb egyetemi csapatok között, európai porondon is meg tudtuk mutatni magunkat, helyt tudtunk állni. Jó lett volna még pár meccset nyerni, volt is olyan mérkőzés, amelyiken erre megvolt az esélyünk, sajnálom, hogy nem jött össze. Ami az egyéni teljesítményemet illeti, szerettem volna ilyen jól játszani, a szezon közben annyira nem éreztem jónak a játékomat, de végre abban a formában tudtam kosárlabdázni, amire képes vagyok” – mondta az élvonalban a PINKK és a ZTE csapatában megfordult játékos, aki nagyon örült, hogy visszatérhetett Győrbe.

 

„Szeretem Győrt, a klubot, ez az otthonom. Egy évet még biztosan maradok, hiszen az egyetemből ennyi van hátra. Rekreáció és sportszervező szakon tanulok, de inkább az edzősködéssel szeretnék foglalkozni. Most kezdtem ezt a feladatot, Gálos László mellett a kadettcsapatnál másodedző vagyok és lesz egy csapatom a tulipánosban is. A felkészülés csak három hét múlva kezdődik számomra, addig én tartok edzést, nem nekem fognak” – tette hozzá Hajnalka.