A klub várossal közös sajtótájékoztatóján Fűzy András elnök elmondta: nehéz volt összerakni az esemény protokollját az idő rövidsége, valamint azért, mert szigorú szabályokat kell betartani és betartatni.

„Komoly szervezőmunka van a hátunk mögött, sokat segített, hogy a soproniak már az Euroligában szerveztek ilyen buborékos tornát, azokat a tapasztalatokat is át tudtuk ültetni. Emellett a város is végig partner volt, minden támogatást megadtak. Azt gondolom, büszkék lehetünk erre az összefogásra, néhány hét alatt hoztuk tető alá az egész rendezvényt” – mondta a klub elnöke.

Radnóti Ákos alpolgármester azt emelte ki, hogy a város már rutinos a sportesemények rendezésében.

„Persze ez most nem a megszokott módon történik, hiszen ilyen buborékban még nincs tapasztalatunk, de hiszünk abban, hogy sikeres lesz a rendezés” – fogalmazott Radnóti Ákos.

Petrov Iván sportért felelős polgármesteri biztos szerint a rendezés elnyerése a törökök előtt már komoly fegyvertény volt, elvégre a nemzetközi szövetség európai szekciójának elnöke török származású.

„Aminek nagyon örülök, hogy a 750 éves Győr első komoly, rangos eseménye rögtön egy sportrendezvény. Ez is azt erősíti, hogy igazi sportos város vagyunk, és bízunk benne, hogy egy hét múlva minden téren elégedettek lehetünk, azaz a jó rendezés mellett a csapat is eredményesen szerepel” – tette hozzá Petrov Iván.

Két új, innovatív eszközt is bevetnek majd az eseményen. Az egyik a Delphin S8 levegőfürdető, mely a rendezvény időszaka alatt a mérkőzéseknek helyszínül szolgáló egyetemi csarnok öltözőit, valamint a szálloda étkezőit és közösen használt helységeit fertőtleníteni. Mint azt Kelemen Krisztián képviselő elmondta, ezt a német fejlesztésű rendszert első alkalommal használják magyarországi sportrendezvényen. Az eszköz – melyből összesen hatot használnak majd, ötöt a hotelben, egyet a csarnokban – bizonyítottan kivonja a vírusok 99,9 százalékát, úgy, hogy a szokásos napi tevékenység végezhető működése közben.

A másik a Seyu alkalmazás. Ez egy mobil applikáció, egy magyar start-up, mely komoly nemzetközi sikereket ért már el a külügyminisztérium támogatásával. Vecsernyés Tamás, a Seyu ügyvezetője elmondta: az alkalmazáson keresztül selfie-t lehet készíteni, amit személyes vagy előre kiválasztott üzenettel láthatnak el a felhasználók, akik ezt meg is oszthatják a különböző közösségi médiás csatornákon. Az elkészült képek bekerülnek a csapat vagy rendezvény fotófolyamába is, melyet az adott klub megjeleníthet a saját felületein és mérkőzésein. Különösen alkalmas arra, hogy zárt kapus meccseken a szurkolók üzenetei limitálható időn belül eljussanak kedvenc csapatukhoz.

A sajtótájékoztatón Petrov Iván „élesben” is bemutatta, hogyan működik a program.

Az esemény miatt klubunk Facebook oldala kissé átalakul, elsősorban a jövő heti rendezvénnyel igyekszik foglalkozni, de a csapatunkkal kapcsolatos hírek ugyanúgy megtalálhatók lesznek. A fontosabb cikkek két nyelven, magyarul és angolul is megjelennek majd.  

A csoportkör programja

Január 19., 17 óra: UNI Győr–Kayseri. 20.30 óra: Szekszárd–Promotey. Január 21., 17 óra: Promotey–UNI Győr. 20.30 óra: Kayseri–Szekszárd. Január 22., 17 óra: Kayseri–Promotey. 20.30 óra: Szekszárd–UNI Győr.