Kisebb csodára készülünk
Szombaton este eldől: az arany- vagy a bronzéremért folytatjuk-e a bajnokságot. Este fél hétkor a soproni Novomatic-arénában dobják fel a labdát az elődöntő mindent eldöntő, harmadik felvonásán.
Az első összecsapást Sopronban a hazaiak magabiztosan hozták (93–73). A győri meccsen is sokáig úgy tűnt, behúzzák a győzelmet, és lezárják a párharcot, csapatunk azonban másként gondolta, a második félidőben parádés teljesítményt nyújtott, és Dombai Réka vezérletével majdnem 20 pontos hátrányból fordított, és végül 85–78-ra győzött. Ezzel pedig kiharcolta a harmadik mérkőzést. Még a második negyedben vezetőedzőnket, Cziczás Lászlót két technikaival kiállították a játékvezetők. Ez láthatóan feltüzelte lányainkat, edzőjükért is játszva adtak ki magukból mindent, de megérte.
Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy Cziczás László nem ülhet a kispadon szombaton, mert egy meccsre automatikusan eltiltották.
A szerdai sikerrel egyébként megszereztük a két csapat történelmében a 10. győzelmet, a Sopron továbbra is 70-szer örülhetett ellenünk. A bajnoki meccseket tekintve 60–10 a javukra.
Ami biztos, sérültjeink állapota nem javult annyival, hogy pályára léphessenek, így Wentzel Nóra, Angyal Barbara, Ruff-Nagy Dóra és Dubei Debóra nélkül kell megvívni a sorsdöntő csatát, melyen nincs veszítenivalónk, igazából nyomás nélkül, az esélytelenek nyugalmával kosárlabdázhatunk.
A vezetőedzőnket helyettesítő másodedző, Fűzy-Antolovics Adél így nyilatkozott a várakozásairól: – Utoljára Sopronban, ha jól tudom, a 2016/17-es szezonban tudott nyerni az UNI Győr, szóval az előjelek nem nekünk kedveznek. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy egy döntetlenre álló elődöntőben minden előfordulhat és megtörténhet. Úgy megyünk oda, hogy nyerni akarunk. Ha korlátozni tudjuk a Sopron tripladobásait, amiben hazai pályán nagyon jók, akkor lehet esélyünk a győzelemre és a kisebb csodára.
Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina