Szerdán 18 órakor az NKA Universitas Pécs otthonában kezdődik az egyik fél két győzelméig tartó párharc a bronzéremért.

 

Az alapszakaszt a 3. helyen záró pécsiek a rájátszásban előbb a TFSE-MTK-t verte oda-vissza, majd a négy között a címvédő DVTK-val szemben maradt alul két mérkőzésen. Csapatunk a Szekszárd ellen három meccsen jutott be az elődöntőbe, ahol tartalékos felállásban is három meccsre kényszerítette az alapszakasz-győztes Sopron Basketet, de végül 2–1-re kikapott, így jutott el a két együttes a mostani párharcig.

 

Az alapszakaszban Pécsen a baranyaiak győztek 88–75-re. Ezen a mérkőzésen Dombai Réka betegség miatt hiányzott, és Bach Boglárka, valamint Ruff-Nagy Dóra sem volt száz százalékos állapotban. Az utolsó tíz percben majdnem 30 pont is volt a hátrányunk (47–76), innen kapaszkodtunk fel, sikerült is kozmetikázni az eredményen, így végül „csak” 13 ponttal kaptunk ki.

 

A győri találkozón végig kiélezett volt a csata, a harmadik negyed végén még a Pécs vezetett, az utolsó tíz percben azonban sikerült a magunk javára fordítani az eredményt, és végül 90–86-ra győztünk.

 

A két csapat eddig a bajnokságban 29 meccset vívott egymással, ebből 22-t nyertünk mi, 7-et a Pécs. A Magyar Kupában 2–1 a javunkra, azaz az összesített mérleg 24–8.

 

A bronzmérkőzésen a pályaelőny a pécsiek mellett szólhat, ahogyan az is, hogy a mi rotációnk sokkal szűkebb, ennek ellenére az elődöntőben megmutatták a lányok, hogy nem szabad őket, leírni, egy pillanatra sem adják fel.

 

Ezt emelte ki vezetőedzőnk, Cziczás László is, akinek letelt az eltiltása, így Pécsen ismét ő irányítja a csapatot: – Az elődöntőben a lányok állva haltak meg, rendkívül büszke rájuk mindenki a klubnál, a szakmai stáb és a vezetőség egyaránt. Van még hátra egy utolsó menet, megpróbáljuk megszerezni a harmadik helyet, még ha nagyon nehéz is lesz.

fotó: Rébay Viktor