A tavalyi nehéz év után, amikor gyakorlatilag zárt kapuk mögött kellett lejátszani a teljes szezont, örömteli hír, hogy jelen állás szerint nem lesz akadálya annak, hogy a szurkolóink a helyszínen buzdítsák csapatunkat, ezért ismét árusítunk jegyeket és bérleteket.

A belépők ára a felnőtteknek 1000, a diákoknak és nyugdíjasoknak 500 forint. A bérlet a felnőtteknek 10, a diákoknak, nyugdíjasoknak 5 ezer forint. Ismét lesz családi bérlet, mely két felnőtt és a saját gyerekek belépésére jogosít, ennek ára 14 ezer forint.

A Széchenyi-egyetem kártyájával ingyen megtekinthetőek a mérkőzések hallgató és egyetemi dolgozók számára egyaránt.

A Széchenyi Kosárlabda Akadémia tagsági kártyája is ingyenes belépésre jogosít a család számára is, így nemcsak az utánpótlásban játszók és dolgozók, hanem a hozzátartozóik is megtekinthetik a kártya felmutatásával a mérkőzéseket.

A bérletekkel jelenleg a győri Árkádban található DRK-boltban lehet kedvezményesen vásárolni, és tervben van, hogy egyéb, más kedvezményeket is igénybe vehetnek majd az éves belépőt megvásárlók.

Természetesen a mindenkori járványügyi szabályoknak meg kell felelnünk, így a mostani állapot szerint védettségi kártya is kell a mérkőzések látogatásához.

A jövő heti, DVTK elleni találkozón már megvásárolhatók lesznek a bérletek, de előjegyzésben a club@gyorikosar.hu címen elő is rendelhető.