Együttesünk hosszú ideje nem lépett pályára hazai környezetben, a múlt héten két idegenbeli találkozót játszottunk. Előbb a Csata otthonában kikaptunk, majd a BEAC ellen magabiztosan nyertünk. Most az újabb két pont megszerzésére törünk.

„Azt a játékot kell továbbvinnünk, amit a hétvégén a BEAC ellen mutattunk. Ott sokkal agresszívebb volt már a védekezésünk, a palánk alatt határozottabbak voltunk, ezekből pedig tudtunk tranzíciós játékot játszani, gyorsan indulni. Hasonlót várok a miskolciak ellen is. Úgy gondolom, többen vagyunk, fizikálisan talán jobban tudjuk bírni a találkozót. Szeretném, ha kicsit megfuttatnák az ellenfelet, kifársaztva őket ezzel, míg támadásban egyszerűen, de türelmesen kosárlabdázva megtalálni a jó dobópozíciókat” – kezdte vezetőedzőnk, Iványi Dalma, aki nem foglalkozik azzal, hogy eseteleg új játékos csatlakozik még a meccs előtt a borsodiakhoz.

„Egy ilyen jól és rosszul is elsülhet, de mi ezzel nem is foglalkozunk, csak magunkra figyelünk. Ha azt nyújtjuk, amit gyakorlunk és amit tudunk, akkor ha várhatóan nehezen is, de megszerezhetjük a fontos két pontot” – tette hozzá a szakvezető.