Augusztus közepén kezdtük a felkészülést egy teljesen átalakult kerettel. Mint ismeretes, új lett a vezetőedző, Fűzy-Antolovics Adél vette át a szakmai munka irányítását, akinek munkáját Léránt Gábor és Lógár Bence segíti. A tavalyi csapatból távozott Kiss Virág, Angyal Barbara, Dombai Réka, Darcee Garbin, Wentzel Nóra, Cyesha Goree, Bach Boglárka, Weronika Telenga és Mészáros Ágota. Maradt Ács Luca, Dubei Debóra és Ruff-Nagy Dóra is.

 

Új játékos a Szigetszentmiklósról visszatérő Rozmán Lilla, a korábban a nagyoknál már szerepelt Baffy Fanni, aki az előző éveket az NB I/B-s és egyetemi csapatban töltötte. Ugyanitt szerepelt Bánszegi Borbála is, aki most a palánk alatt lehetőséget kap a bizonyításra. Ők hárman saját nevelésű játékosok.

 

Ugyancsak visszatér Zsebe-Weninger Virág, aki Pécsen kosarazott az előző két szezonban. Szintén új igazolás Katona Boglárka, aki az előző kiírásban az akkor újoncnak számító Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia együttesét erősítette.

 

Három légiós is szerződést kapott a győriektől: az 1998-as születésű finn válogatott Helmi Tulonen centerként és erőcsatárként is bevethető. Európa egyik legígéretesebb fiatal centere, Mojca Jelenc is itt tölti a 2025/26-os szezont. A kosaras 2004-ben született a szlovéniai Ljubljanában. Tavaly a spanyol Valencia szerződtette, ahol kevesebb lehetőséget kapott, így jött képbe a klubváltás. A keret Ilina Selcovával lesz teljes. Az észak-macedón irányító korábban a Pécs színeiben már játszott a magyar élvonalban.

 

Az U20-as szabályt a maradó Ács Lucával, valamint az utánpótlásból felkerülő Gálos Hannával és Lép Izabellával oldjuk meg.

 

Hat felkészülési mérkőzést játszottunk, ebből a Dávid Kornél KA-t kétszer is legyőztük, vereséget szenvedtünk a cseh KP Brnótó kétszer, valamint egyszer-egyszer a szlovák Piestanske Cajkytól és TFSE-MTK-tól.

 

Ami a szombati riválist illeti, a tavalyi csapatból maradt nálukDrahos Leila, Rakita Lili, Vég-Dudás Anna, Katrina Ozola, Marshay Moore, Koch Dóra, Dobó Lilla, Dinnyés Petra, Tatai Fanni, Szauter Petra, valamint Mészárosné Kovács Andrea vezetőedző. Érkezett Varga Sára (DKKA), Fárbás Eliza (DVTK), Zyheima Swint (Hofstra University, USA) és Gréts Zoé a saját utánpótlásból.

Távozott: Asiah Jones, Horváth Borsika (Hoosac, USA), Bajzáth Lili, Bálint Polla, míg a győri nevelésű Milkovics Réka, valamint Horváth Fruzsina visszavonult.

 

A honi szövetség a honlapján így írt a BEAC-ról: „A BEAC ritkán forgatja fel keretét, most sem történt ez másként. Két légiósa mellett legtöbb magyar játékosát is megtartotta az újbudai együttes. Az U18-as Év Játékosa díjat elnyerő Drahos Leila fejlődése töretlen lehet Mészárosné Kovács Andrea kezei alatt, de rajta kívül is korosztályos válogatottak sora áll készen a bevetésre – közülük a DVTK-tól érkező Fárbás Elizára várhat talán a legkomolyabb szerep. A palánk alá Zyheima Swint érkezett újoncként. A tavalyi szezont a Dávid Kornél KA kötelékében töltő 24 esztendős Varga Sára pedig a gárda harmadik legidősebb játékosa.

 

A két csapat eddig 36-szor találkozott egymással, 33-szor mi győztünk, 3-szor ellenfelünk.

 

Fűzy-Antolovics Adél előbb értékelte a felkészülést, majd beszélt a BEAC elleni várakozásairól:

„Teljesen új csapatunk van, ami látszott a felkészülés során is. Nem lehetünk azonban türelmetlenek. Az utolsó pár edzőmeccsre már letisztult, hogy a játékosok képességeik, adottságaik alapján miben jók, hol tudnak a leginkább hasznára lenni a csapatnak. Jó, hogy tudtunk hat edzőmeccset játszani, ráadásul erős csapatokkal, ami az előnyünkre vált. Ami nehezítette a felkészülést, hogy folyamatosan voltak betegek, sérültek, teljes csapattal szinte még nem is tudtunk játszani. Szerencsére kisebb gondok voltak ezek, hosszabb kihagyása senkinek nem volt. Ami az első mérkőzést illeti, jó lenne idegenbeli győzelemmel kezdeni a szezont, de mi inkább hazai pályán lehetünk erősebbek. Rangadó lesz ez a meccs, a BEAC erősödött a nyáron, nehéz feladat lesz ellenük eredményesnek lenni, de mindent megteszünk ennek érdekében."

fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina