Szombaton 17 órakor csapatunk, a SERCO UNI Győr a Sopron Basket együttesét fogadja a győri egyetemi csarnokban. Jelen állás szerint a második az elsővel csap össze, ugyanis a soproniak egy vereséggel az élen állnak, mi közvetlenül utánuk következünk a tabellán, mindössze két vereségünk van nekünk is, az egyik éppen a megyei riválistól (45–65), a másik a DVTK-tól. A címvédő Szekszárdon maradt alul két ponttal.

 

A soproniak hosszú évek óta egyeduralkodók idehaza. Az új szezonra átalakult a zöld-sárgák kerete. Távozott Briann January, Gabby Williams, Nevena Jovanovic, Stefanie Dolson és Varga Sára. A szezon előtt bejelentett új játékosok közül Vandersloot Courtney, aki 2017-ben a magyar válogatott színeit is képviselte, végül nem csatlakozott a soproniakhoz. Komoly erősítést jelentett az amerikai Brittney Sykes, de a játékossal éppen a soproni meccsünk előtti napokban bontottak szerződést a soproniak, mert másodszor szegte meg a házirendet, nem érkezett meg időben a szabadságáról, és nem is árulta el távolmaradásának, késésének okát. Visszatért ugyanakkor Yvonne Turner, aki 2016 és 2019 között erősítette a Sopront, és most is kulcsembere ellenfelünknek. Új ember az idei keretben az ír útlevéllel rendelkező ausztrál Alice Kunek, a nigériai felmenőkkel rendelkező, új-zélandi születésű, de ausztrál válogatott Eziyoda "Ezi" Magbegor továbbá a sajátnevelésű Böröndy Vivien, valamint Dragana Stankovic, aki először még 18 évesen játszott a soproniaknál, így a korai magyarországi éveknek köszönhetően honi nevelésű státuszú játékosként veheti számításba Gáspár Dávid vezetőedző. Január végén jelentette be a klub, hogy a francia válogatott és a Fenerbahce irányítója, Olivia Epoupa személyében kiválóan védekező játékossal erősítenek, emellett pedig most már visszatért a tavalyi bajnoki döntőn megsérült magyar válogatott center, Határ Bernadett.

A soproniak a héten lezárták Euroliga csoportkörüket, a sorozat címvédője ugyan a zárófordulóban 81–50-re kikapott, a negyedik helyen bejutott a nyolc közé, ahol a másik nyolcast megnyerő török Fenerbahcével találkozik majd.

 

A két csapat mérlege tétmeccsen döntő soproni fölényt mutat: az eddigi 67 találkozóból mindössze hetet nyertünk meg, ebből a három legemlékezetesebb a 2011/12-es bajnoki döntő volt, melynek köszönhetően klubunk eddigi egyetlen aranyérmét szerezte a pontvadászatban. A tavalyi szezonban Győrben felül tudtuk múlni a Sopront, így a közelmúltból is van sikerélménye a csapatnak a rivális ellen, de mint már említettük, az őszi, soproni találkozón sima vereséget szenvedtünk, a szezon legkevesebb dobott pontjával.

 

Cziczás László vezetőedző így várja a találkozót: „Egyáltalán nem téveszt meg minket a Sopron hétközi eredménye. Egy bombaerős, nagyon jó napot kifogó Schiotól kaptak ki, akiknek minden bejött, a Sopronnak meg szinte semmi. Ebből nem fogunk semmilyen következtetést levonni. Tudjuk, hogy nagyon jó játékosokból áll ellenfelünk, sokan magas szintet képviselnek, de azt gondolom, mi is eléggé egyben vagyunk. A magyar bajnokságban még nem kaptunk ki hazai pályán senkitől. Ezt a sorozatot nagyon szeretnénk folytatni. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Sopron bárhol lép pályára, ők az esélyesek, mi viszont szeretnénk borítani a papírformát. Egész héten jól edzettek a lányok és remélhetőleg sok néző előtt bebiztosíthatjuk az alapszakasz második helyünket. Ha sikerül nyernünk, akkor az utolsó két fordulótól függetlenül, a második helyen végeznénk az alapszakaszban. Ha nagyon szerényen is szeretnék fogalmazni, az azt gondolom, hogy több mint bravúr lenne.”