Szombaton 17 órakor a BKG-PRIMA Szigetszentmiklós lesz az ellenfelünk a győri egyetemi csarnokban.

 

A női NB I 4. fordulójában, hazai környezetben mindenképpen győzni szeretnénk, hogy kijavítsuk a Csata ellen elszenvedett vereséget. Legutóbb saját csarnokunkban pontgazdag meccsen simán vertük a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiát. Jelenleg 1 győzelem és 2 vereség a mérlegünk, a szigetszentmiklósiak három fiaskóval a hátuk mögött látogatnak Győrbe, a TFSE-től (53–80) és az NKA Universitas Pécstől (52–92) hazai pályán maradtak alul simán, és Szekszárdon is beleszaladtak egy nagy verésbe (99–46).

 

A tavalyi csapatból maradt náluk Vincze Nikolett, Zsámár Lili, Szeitl Vanessa, Csoma Petra, Duka Lili, Kiss Lili, míg érkezett Tenyér Zsófia (DVTK), Teagan Thurman (Cal State Dominguez Hills, USA) Livija Sakeviciute (Roseto, Olaszország), Biszak Boglárka (CSM Constanta, Románia), Hévizi Dóra (Cegléd), Szűcs Bettina (saját utánpótlásból), míg Armaghani Ármin vezetőedzőt Horváth Richárd váltotta a kisapdon.

 

A távozók listája is hosszú, Rozmán Lilla mellett – aki éppen hozzánk tért vissza – máshol játszik  Vári Zita (Csata), Juhász Angéla (San Salvatore, Olaszország), Zsámár Panna (Cegléd), Hannah Little (El Calor, Mexikó), Tayler Mingo, Scherer Dorottya és Kovács Kitti.

 

A magyar szövetség így írt a szezon előtt a BKG-ról: „Nagy volt a jövés-menés a szigetszentmiklósiaknál, a tavalyi alapszakasz öt legjobb pontdobója (Hannah Little, Sabrina Haines, Vári Zita, Tayler Mingo, Juhász Angéla) nincs már a csapat kötelékében. A PINKK-es évek után újra összeáll a Tenyér–Vincze páros, és sok múlik majd a Thurman–Sakeviciute–Biszak trió eredményességén is a szezont új vezetőedzővel, Horváth Richárddal a kispadon kezdő Kosoknál. A Csatához hasonlóan alacsonyabb szerkezettel dolgozhatnak, klasszikus ötös nem is igazán van a keretben, a palánk alatti munka nagyját a Thurman–Sakeviciute duónak kell majd elvégeznie. Thurman „újonc”, Sakeviciute az olasz Serie A2-ből érkezik (9 pont; 5,8 lepattanó), míg Biszak román válogatott, aki 3x3-ban is képviselte hazáját.”

 

A két csapat múltja nem tekint vissza régre, mindössze nyolc meccset játszott egymással, ezek mindegyikét mi nyertük, remélhetőleg ez a sorozat szombaton sem szakad majd meg.

 

Vezetőedzőnk, Fűzy-Antolovics Adél így várja a találkozót: – Egyértelműen győzelmi szándékkal lépünk pályára. Ennek kulcsa az lesz, hogy a lányok elő tudják-e venni oroszlán énjüket, kellően harcosak lesznek-e. Ez a legfontosabb most. Sajnos a héten betegségek nehezítették a felkészülést, hiányzók is lehetnek szombaton, de ez majd a mérkőzés napján dől el. Akármilyen felállásban is, de nyernünk kell.

fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina