Vasárnap 18 órakor csapatunk, a SERCO UNI Győr a BKG Prima Szigetszentmiklós együtteséhez látogat a női NB I 3. fordulójában.

 

Ellenfelünk tavaly újonc volt, így egy év tapasztalatával felvértezve vágott neki az idei szezonnak. A játékoskeretben történtek változások: új ember a szigetszentmiklósiaknál az amerikai Raina Perez, a szintén amerikai Kayla Jonesó, a német válogatott Ama Degbeon, valamint a Ceglédből igazolt két rutinos játékos, Szabó Dóra és Katona Szidónia.

 

Gedei Tibor tanítványai a nyitókörben otthon 78–63-ra kikaptak a DVTK-tól, majd legutóbb 64–60-ra alulmaradtak a Csata vendégeként.

 

 

A BKG ellen eddig mindössze két mérkőzést játszottunk, a tavalyi bajnokságban hazai környezetben 82–60-ra, idegenben 90–64-re győztünk.

 

A bajnokságban mi jól kezdtünk, előbb 77–55-re nyertünk a Cegléd ellen Albertirsán, szerdán pedig az ELTE-BEAC-ot múltuk felül 104–85-re.

 

Cziczás László vezetőedző így várja a találkozót: – Nem számítok könnyű meccsre, hiszen a BKG eddig egyik meccsén sem játszott alárendelt szerepet, a Diósgyőr is megszenvedett ellenük, a Csata ellen pedig szinte már megnyert mérkőzést engedett ki kezéből a csapat, melyben vannak rutinos magyar játékosok, akik mellett nagyon jóképességű külföldiek játszanak. Ettől függetlenül nem lehet más a célunk, mint hogy begyűjtsük a két pontot. Becsülettel dolgoztunk, nem is volt pihenőnap a szerdai bajnoki után. Amit még szeretnék, hogy a védekezésben lépjünk előre, de az elsődleges, hogy a győzelem meglegyen.