Május 13-án és 14-én a győri egyetemi sportcsarnokban rendezik meg a férfi és női MEFOB kosárlabdatornákat.

 

Ebben szerencsére érdekelt egyetemi csapatunk is, hiszen dr. Barthalos István tanítványai zsinórban ötödik alkalommal kvalifikálták magukat a legjobb négy egyetemi csapat közé. A Széchenyi István Egyetem csapata a címvédő ELTE-BEAC együttesével mérkőzik majd az elődöntőben, hétfőn 13 órakor.

 

A győri csapat kapitánya, Baffy Fanni immáron negyedik MEFOB Final Fourjára készül, volt része végső győzelemben, bronzéremben, de a negyedik helyet is megízlelhette már.

 

„Nagyon várjuk már ezt a két napot, hiszen egész évben ezért dolgoztunk. Az alapszakaszban itthon meg tudtuk verni az ELTE-t, így bizakodóak vagyunk. Teljes csapattal, feltöltődve várjuk a mérkőzést. Örülünk, hogy Győrben lesz a végjáték, hiszen ki tudnak jönni a barátok, a családtagok szurkolni nekünk” – kezdte Baffy Fanni, aki úgy véli, kellő önbizalommal vághatnak bele az elődöntőbe, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy bejussanak a nagydöntőbe.

 

„Számomra nagyon fontos az egyetemi bajnokság, mindig motivált itt játszani. Egyre komolyabb a színvonal, gyakorlatilag ez komplett bajnokság, ilyen talán csak kosárlabdában van idehaza az egyetemi sorozatok közül. Az ellenfelek is egyre komolyabban veszik, folyamatosan nő az A csoportos játékosok száma” – tette hozzá a csapatkapitány, aki szerint nagy segítség, hogy ezzel párhuzamosan az NB I/B-ben is szerepelnek, hiszen így megvan a kellő meccsszám, illetve a gyakorlásra is éles helyzetben van lehetőség.

 

Fannit a közelmúltban nagy megtiszteltetés érte, ugyanis egy meccs erejéig visszatért a SERCO UNI Győrhöz. A sérülések miatt ott volt a DVTK-HUN Therm elleni finálé második meccsén a zöld-fehér keretben.

 

„Jó érzés volt, még úgy is, hogy tulajdonképpen tudtam, hogy nem lépek pályára. A légiósokat leszámítva mindenkit jól ismerek, a többiek is úgy fogadtak, mintha egész évben velük lettem volna. Sajnáltam, hogy végül kikaptak a lányok, de összességében ennyi viszontagság után ez az ezüstérem remek teljesítmény” – mondta végezetül Baffy Fanni.

Fotó: Nagy Gábor