– Sajnos van tapasztalatunk abban, milyen az, amikor a nulláról kell építkezni. Most azért más a helyzet, mint a baleset után, mert akkor megvoltak azok az időpontok, amihez lehetett igazodni. Ment a bajnokság, lehetett tudni az új szezon kezdését is. Most viszont sokkal nagyobb a bizonytalanság, de nem a nullán állunk. Olyan szempontból ne vagyok rossz időben, hogy kicsit elébe lehet menni a dolgoknak, nincsenek már megkötött szerződések, a meglévő forrásokhoz igazítva lehet kialakítani a jövő évi keretet. Már erre a szezonra is az volt az ars poeticánk, hogy fiatal magyar játékosokra építünk, ez a koncepció most sem változik. A kulcsposztokra igazolunk csak légióst, viszont csak meghatározott összegért, ami rendelkezésünkre áll, így túlvállalni nem fogjuk magunkat. Idénre pedig rendelkezünk annyi tartalékkal, hogy a meglévő szerződéseket teljesíteni tudjuk. Nehezebb az utánpótlás helyzete, itt hosszú hetek, hónapok maradnak ki, a komoly lemaradásokat valahol pótolni kell. Valószínű, hogy ehhez központi szabályozás kell, a korosztályokat úgy kell alakítani, hogy plusz egy éve legyen mindenkinek behozni azt, amit most rajta kívül álló okok miatt elmulasztott. Az biztos, sok energiába kerül ez, de mi mindent megteszünk a saját játékosainkért, hogy ne érje őket hátrány. Az is elképzelhető, hogy a nyári felkészülés kezdetét egy hónappal előbbre hozzuk, persze ha a helyzet is lehetővé teszi. Összességében az biztos, a következő időszakban sokat kell tervezni, szervezni, előre gondolkodni a minél takarékosabban üzemeltetésen. Ebben a kormányzat sportra vonatkozó intézkedései is sokat segítenek, amit ezúton is nagyon köszönünk.