TFSE-MTK–SERCO UNI Győr 78–85 (18–29, 21–20, 24–13, 15–23)

Budapest, NB I-es női rájátszás, 2. mérkőzés, 100 néző. V.: Goda, Pozsonyi, dr. Németh P.

TFSE-MTK: DÚL P. 8, PUSZTAI 18/6, MARSHALL 25/12, Theodoreán 2, MANIS 15/9. Cs.: Hegedűs J. 7/3, Dúl T. 3/3, Németh A., Baa. Edző: Magyar Bianka.

SERCO UNI Győr: ELLENBERG 34/12, Dubei 3, Bach 5, Török Á. 2, WILLIAMS 20. Cs.: Dombai 9, Ruff-Nagy D., OROSZOVÁ 8, Varga Zs. 4, Weninger. Edző: Cziczás László.

A hazai csapat kezdett kicsit jobban (4–1), de aztán rendeztük a sorokat, és 9–8-as vezetésünknél egy 8–0-ás rohanással sikerült ellépnünk. A 8. percben már tíz pont volt a javunkra (10–20). A szakasz végéig ez nem is nagyon változott.

A második tíz percben az első perceket 9–2-re a TFSE nyerte, így feljött négy pontra, de aztán Varga Zsófia két büntetőből, Ellenberg közelről volt eredményes. Úgy tűnt, sikerül kellő távolságban tartani a házigazdákat, akik a félidő hajrájában azonban Manis triplájával feljöttek két pontra (39–41). Az utolsó másfél percet 8–0-ra nyertük, így húsz perc után 39–49 volt a javunkra.

A hazaiak 5–0-val nyitották a második félidőt, de aztán megint sikerült stabilizálni az első játékrészben kialakított előnyt (46–55). Kicsit hasonló volt a helyzet, mint a keddi mérkőzésen, akkor is rendre elhúztunk, de a TFSE nem adta fel, és szorosabbá tette az állást (27. perc: 56–57), sőt, a zárófelvonás előtt egy ponttal már a hazaiak vezettek (63–62).

Az utolsó tíz percben a láthatóan vérszemet kapott fővárosiak már hat ponttal is vezettek (78–72), nagyon kellett Ellenberg triplája, majd két duplát is bedobott, így hosszú percek után ismét mi vezettünk (78–79). Ellenberg nem állt le, újabb duplája, majd triplája után kicsit fellélegezhettünk. A hazai időkérés után folytatódott az Ellenberg-show, bár „csak” az egyik büntetője ment be.

Összességében nehéz meccsen sokáig biztosan vezettünk, a második félidőben azonban alaposan ránk ijesztett a TFSE, de a végén mínusz hatnál Ellenberg zsinórban 13 pontot szerzett, ezzel győzelemre vezette a csapatot, mely így készülhet a DVTK elleni elődöntőre. 

Cziczás László: Méltó ellenfél volt a TFSE, minden tudásunkra szükség volt, hogy kétszer legyőzzük őket. Voltak jó és kevésbé jó periódusaink. Úgy érzem, a meccs első felét uraltuk, majd eksztázisba kerültek a hazaiak és fordítottak, de a csapat erejét mutatja, hogy fordítani tudott. Mindkét oldalon akadtak fantasztikus teljesítmények. Azt gondolom, az egész évben mutatott teljesítményünkkel megérdemelten jutottunk a négy közé, aminek nagyon örülünk.

Aaryn Ellenberg: Mindkét csapat keményen játszott negyven percen keresztül. Sokszor visszajött ránk a TFSE, kemény csatára késztetett bennünket. A végén jól sikerült választani támadásokat, ezzel tudtuk megnyerni a mérkőzést. 

Fotó: Vörös Dávid