Múlt hét pénteken, Münchenben kisorsolták az EuroCup Women csoportokat, ahol az UNI Győr az izraeli Maccabi Bnot Ashdod, a litván Kibirkstis mellett, egy Euroliga selejtezőből érkező csapat lesz az ellenfelünk. A következő rövid cikksorozatban bemutatjuk az ellenfeleket, ma az izraeli ezüstérmes Maccabi Bnot Ashdoddal kezdve.

 

Az Ashdod a tavalyi bajnoki idényben pontazonossággal végzett a tabellán a Hapoel Rishon LeZion csapatával, mindössze pontkülönbséggel fejezték be a harmadik helyen a 18 meccses alapszakaszt. Itt ebből a 18 találkozóból 13 győzelmet gyűjtöttek, mindemellett 5 vereséget szenvedtek. A felsőházi küzdelmek alatt további 23 mérkőzést játszottak, 16-7-es mérleggel zárva azt. A rájátszásban először a Maccabi Haifa jött szembe velük, és a három győztes meccsig tartó szériában 3:0-val küldték haza ellenfelüket.

 

A döntőben azzal az Elitzur Ramlával találkoztak, akik akár az Euroliga selejtezőből csatlakozhatnak is ebbe a csoportba a nyár végén. A két csapat döntője rendkívül izgalmasra sikeredett, hiszen egészen az ötödik meccsig ment a párharc. Először otthon nyert az Ashdod hosszabbítás után 77:72-re, majd a Ramla hazai pályán mért hatalmas vereséget leendő ellenfelünkre, 85:55-re nyerve. A következő otthoni összecsapást nyerte a Bnot, majd idegenben ismét kikapott. Jöhetett a mindent eldöntő ötödik találkozó, ahol az első félidőben az Ashdodnak állt a zászló, viszont a végén mégis a Ramla örülhetett a bajnoki címnek.

 

 

A Maccabi utoljára 2016/17-es idényben szerepelt az európai porondon, akkor az Euro Cup ’A’ csoportjában harcolt a Cegléddel, a Szpartak Moszkával, valamint a Kaunasszal. Öt győzelem és egy vereség után, csoportelsőként jutottak tovább, viszont a Velence már nagyobb falatnak bizonyult és kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól izraeli ellenfelünk.

 

Ellenfelünk már gőzerővel készül a következő, kettős terheléssel járó szezonra, és ennek megfelelően több játékos hosszabbítását és leigazolását is bejelentették. Az előző idényben meghatározó játékosaikat sikerült megtartani, ilyen például Yaara Itzhaki, Alex Cohen, May Dayan, Joy Osigwe és Tal Sahar. Az új igazolások terén sikerült megegyezni a fiatal izraelivel, Noy Lapushnianskival, aki 16 évesen debütált a felnőtt bajnokságban, 18 évesen pedig már Olimpián képviselte országát, tavaly az Elitzor Tel Avivban játszott.

Csatlakozik a csapathoz Ilze Jakobsone, aki tavaly a török Shikusnál és a mexikói Panteranál pattogtatott, előbbiben 8,7 pontot és 2,6 asszisztot átlagolva. A játékos Lettországban már vezette csapatait bajnoki címig.

Kalani Brown is Ashdodban folytatja, a tavalyi Hataynál töltött idény után. Az amerikai center meggyőző számokat produkált Törökországban, a bajnokságban 20,9 pontot, 8,1 lepattanót, 61%-os mezőnykísérletet és 83%-os büntető sikerességet átlagolt. Emellett az Euro Cup-ban 20,9 pontot, 9,6 lepattanót szerzett meccsenként.

Az egész csapatot összefogni hivatott az új vezetőedző, aki igazi legenda a női kosárlabdában. Le’coe Willingham a Dallas Wings másodedzői pozícióját hagyja ott a Maccabi kedvéért. Le’coe játékosként kétszeres WNBA bajnoknak mondhatja magát.

 

Izraeli ellenfelünkkel a sorsolás alapján már az első fordulóban összecsapunk, idegenben. A mérkőzések pontos időpontjáról mielőbb értesíteni fogjuk a szurkolókat!