Múlt hét pénteken, Münchenben kisorsolták az EuroCup Women csoportokat, ahol az UNI Győr az izraeli Maccabi Bnot Ashdod, a litván Kibirkstis mellett, egy Euroliga selejtezőből érkező csapat lesz az ellenfelünk. A következő rövid cikksorozatban bemutatjuk az ellenfeleket, ma a litván bajnok Kibirkstis Vilniaus következik.

 

Litván ellenfelünk viszonylag fiatal klubnak számít, mivel 2010-ben az akkori főszponzor kiválása után akkori formájában megszűnt létezni. Egy év kényszerszünet után a vilniusi önkormányzat és a Litván Kosárlabda Szövetség segítségével, valamint Rosvaldas Gorbačiovas vezetőedzővel a kormány mögött, ismét útjára indult a labda.

 

Az újjá alakult csapat az első szezonjában ezüstérmet szerzett a litván bajnokságban és a kupában egyaránt. A második szezonban sikerült bajnoki címet szerezni, illetve az európai kupa porondra is kilépett a Kibirkstis, két győzelem mellett két vereséggel nem sikerült azonban túljutniuk a csoportkörön. A sikerek ez után sem maradtak el, azóta is rendre a bajnokság dobogóján találja magát a vilniusi egyesület.

 

 

Az előző idény alapszakaszában hibátlan mérleggel gyalogoltak át a mezőnyön Litvániában, miután 10 meccsből 10 győzelemmel, abszolút favoritként mentek tovább a rájátszásra. Itt sem volt sok kérdés, ki uralja a mezőnyt, előbb a Siauliai Egyetemen léptek át 2:0-val, majd a döntőben a Klaipedos Neptunast intézték el 3:0-val.

 

A Balti Kosárlabda Ligában 19 győzelemmel és 3 vereséggel a második helyen lépett tovább a Kibirkstis az alapszakaszból, a lett TTT Riga mögött. Mint második, nem kellett negyeddöntőt játszania, az elődöntőben viszont a hazai bajnokságban már többször legyőzött Klaipedos Neptunas volt az ellenfél, akiket 64-57-re vertek meg, így jöhetett a döntő. Itt az alapszakasz első Riga ellen léptek pályára, de 68-62-es vereséget szenvedtek, ezüstérmet szerezve.

 

Litván ellenfelünknél még nem tudunk beszámolni egyetlen játékosmozgásról sem!