Labdapattogástól volt hangos ma délután az Adyvárosban pár éve felújított és átadott kosárlabda-pálya. A Széchenyi Kosárlabda Akadémia ifjú palántái – hét iskolából érkeztek a gyerekek – töltötték még élettel a létesítményt. A győri klub által szervezett Play in Győr-jamboree-n sorversenyben, kosárdobóversenyben mérték össze tudásukat a kicsik. Ezekben pedig az UNI Győr MÉLY-ÚT felnőttcsapatának néhány játékosa is segédkezett, sőt, be is állt. Török Ágnesben, Baffy Fanniban és Rozmán Lillában közös, hogy mindegyikük – nagyjából annyi idősen, mint a most ott pattogtató gyerekek – Győrben fogott először kosárlabdát, és innen jutott el a korosztályos válogatottságig, sőt, Török már a felnőtteknél is bemutatkozott a legjobbak között.

Fűzy András, az SZKA és az NB I-es felnőttcsapat, az UNI Győr MÉLY-ÚT elnöke elmondta: az elmúlt időszakban nem nagyon volt lehetőség ilyen rendezvényeket tartani, ám nagyon fontos számukra, hogy minél több gyerek ismerkedjen meg a kosárlabdával, hiszen belőlük kerülnek ki azok a játékosok, akik később a győri, ezáltal a magyar kosárlabdázást segíthetik.

„Most is három teljes mértékben saját nevelésű játékosunk jött ki, hogy találkozzon a gyerekekkel. Fontos, hogy a kötődés minél hamarabb kialakuljon a kicsikben. Ezért is szeretnénk a hasonló rendezvényekből hagyományt teremteni, illetve arra is törekszünk, hogy minél több kapcsolat legyen az első csapat játékosai és az utánpótlás között” – mondta a klubvezető, aki arra is kitért, hogy a klubnál tehetséggondozó programot indítottak el a héten.

„Ahhoz, hogy minőség legyen, kell alul a minél szélesebb bázis. A cél továbbra is az, hogy valamennyi kosárpalántának életpályamodellt tudjunk adni, ezért is alakult ki már évekkel ezelőtt szoros kapcsolat az egyetemmel. Három alappilléren nyugszik az utánpótlás: oktatás, képzés, versenyeztetés. Komoly konkurenciával kell megküzdenünk helyben és országosan is, hiszen Győrben számos más csapat- és egyéni sportot választhatnak a lányok, emellett kosárlabdában két kiemelt akadémia is van, az egyik ráadásul nem is messze, Sopronban” – tette hozzá Fűzy András.

Radnóti Ákos alpolgármester és a városrész önkormányzati képviselője, Szálasy László is azt emelte ki, hogy minden olyan beruházás fontos, mely segíti a lakosság egészséges életmódját, illetve ahol a gyerekek is jó színvonalú létesítményekben sportolhatnak.

„Ezen a helyen pár éve még egy betonos, egypalánkos pálya volt, most viszont minden kosárlabdás igényt kielégít, világítás is van, vagyis minden adott ahhoz, hogy aki szeretne itt pattogtassa a labdát. Ráadásul aki tehetséges, vagy szeretne versenyszerűen kosárlabdázni, a Széchenyi Akadémián erre van lehetőség. Nagyon örülünk, hogy ennyi csillogó szemet látunk egy ilyen eseményen. Bízunk benne, minél több gyerek jut el a sportágban a legmagasabb szintig” – fogalmazott Radnóti Ákos.

Fotók: Nagy Gábor (Kisalföld)