UNI Győr SZESE–BME-MAFC 84–66 (23–13, 27–17, 13–15, 21–21)

Győr, egyetemi bajnokség, zárt kapuk mögött. V.: Sebesi, Káli.

UNI Győr: BAFFY 20/12, ROZMÁN 9, Perl 12/6, HORVÁTH K. 4, NAGY R. 21/3. Csere: HORVÁTH D. 9/6, Bánszegi 7, Tóth 2, Király. Edző: Barthalos István.
 
BME-MAFC: BOZSÓ 10/6, HIZSNYIK 24, Korondán 6, Munteán 3/3, Horváth A. 11. Csere: KARDOS 12. Edző: Gorácz Árpád.

 
A második fordulóban a győri csapat ötpontos vereséget szenvedett a BME otthonában, így a hazaiakat fűtötte a visszavágás vágya, és az is, hogy elvegyék az eddig hibátlanul menetelő műszakisok veretlenségét. Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés: a Baffy Fanny vezette győriek már az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, a negyed végére tízpontos előnyre tettek szert. A második tíz percben a végül igen "mutatós", 21 pontos, 16 lepattanós dupla-dupláig jutó Nagy Rebeka is ellenállhatatlan volt, így a félidőben már 20 egység volt a különbség. Szünet után kiegyenlítetté vált a játék, ekkor már a budapesti lányok is vezettek néhány tetszetős támadást. A különbség azonban nem csökkent, állandósult a húsz pont körüli hazai vezetés. A biztos győri győzelemben jelentős szerepe volt annak, hogy a hazaiak 62–38-ra nyerték a lepattanóharcot. Mindkét csapat egy-egy vereséggel áll, az egymás elleni összevetésében a pontkülönbséget tekintve a győriek a jobbak.
 
Barthalos István: – Igazi rangadót játszottunk. Mindkét csapatból hiányoztak játékosok, de akik pályára léptek, valamennyien a maximumot nyújtották. Ki kell emelnem Baffy Fanni és Nagy Rebeka játékát, akik a hátukon vitték, és a kritikus helyzeteken átlendítették a csapatot. Büszke vagyok rájuk, és nagyon örülök annak, hogy sikerült a műszaki egyetemnek visszavágni.
 
Gorácz Árpád: – Rossz felfogásban támadtunk, egyénieskedtek a játékosok. A második félidő már elfogadható volt, sikerült könnyű kosarat is dobnunk, és a lepattanókat is jobban szedtük. Gratulálok a győrieknek, nagyon szép csapatjátékot játszottak.