Egy fiatal játékossal egészült ki a keret
Mivel csak nyolc hadra fogható játékosa van csapatunknak a hétvégi két mérkőzésre az olasz Venezia és a szlovén Celje ellen, Geleta Fanni személyében egy fiatal játékos is csatlakozott az utazó kerethez.
Fanni számára nem ismeretlen a felnőttcsapat, hiszen az augusztusi felkészülés során – a másik sajátnevelésű fiatallal, Sághi Katával – több hétig együtt dolgozott a kerettel, így nem ismeretlenek számára vezetőedzőnk, Iványi Dalma elképzelései.
Geleta Fanni első osztályos korában kezdett kosárlabdázni, jelenleg a Kazinczy-gimnáziumban tanul, most 11.-es.
"Mikor nyáron édesapám hívott fel a hírrel, hogy a felnőttekkel készülhetek, nagyon meglepődtem, bevallom, el is pityeredtem. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ilyen nagy lehetőséget kaphatok. Szerencsére sok segítséget kaptunk mindenkitől, az első, amit mondtak, hogy semmi ok az izgulásra, ami bizonyára látszódhatott rajtam, hiszen ezt nehezen lehetett leplezni. Természetesen nagyon inspiráló, hogy itt lehetek, a motivációval nincsen gondom" – mondta a 17 éves játékos.