Dokumentumfilm készült a tragédiáról
Nyolc éve szenvedett súlyos autóbusz-balesetet a győri női csapat. A Vitnyéd határában történt szerencsétlenségben Fűzy Ákos akkori vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató életét vesztette, a játékosok közül többen is súlyosan megsérültek, az egyiküknek, a szerb Natasa Kovacevicnek a bal lábát térd alatt amputálni kellett. A játékos óriási erőről tett tanúbizonyságot, hiszen egy percre nem adta fel az álmát. Egy rövid időre a pályára is vissza tudott térni: 2015 novemberében egy speciális protézissel a Crvena zvezda bajnoki mérkőzésén több mint 15 percet játszott és öt pontot szerzett.
Annak idején a Kisalföldnek így nyilatkozott a visszatéréséről: „Mindig nagyon szerettem kosárlabdázni, és erről a baleset után sem szerettem volna lemondani. Ebben a szituációban is csak tovább erősödött bennem ez az érzés. Fantasztikus, hogy idáig eljutottam, mára nem is kívántam mást, mint azt, hogy pályára lépjek és élvezzem a játékot. Megtörtént, csodálatos érzés, kicsit fel is szabadultam az elvárások alól, hiszen sokan voltak kíváncsiak a visszatérésre, de magam sem tudtam pontosan, mi vár rám a pályán.”
A karrier nem folytatódott sokáig, de a kosárlabdától és a sporttól nem szakadt el a játékos, a nemzetközi szövetség nagykövete, a saját alapítványát működteti, szóval dolgosan telnek a hétköznapjai.
A még mindig csak 27 éves Kovacevic életéről Szerbiában dokumentumfilmet forgattak, melynek bemutatója ma 20 órakor lesz Belgrádban. Az Ugrás című film felidézi Natasa pályafutásának kezdését, a balesetet és azt, hogyan alakult azóta az élete. Győrben is többször járt a stáb, megszólal a filmben többek között az akkori csapatkapitány, Laklóth Anna is.
A mai vetítésre meghívást kapott Fűzy András, a győri klub elnöke is, aki elmondta: az a szeptember 7. örökre bevésődött a klub történelmébe.
„A szomorú évfordulón mindig igyekszünk méltón megemlékezni az elhunyt sporttársakról, az pedig kimondottan jóleső érzés – ha lehet ilyet mondani egy tragédia kapcsán –, hogy mások sem feledkeznek meg er- ről. Natasa ígéretes kosárlabda- karrier előtt állt, ez tört ketté a pillanat törtrésze alatt” – fogalmazott a klubvezető.
A győriek a hétvégén a korosztályos csapatok számára rendeztek emléktornát, most pénteken 18 órakor az egyetemi csarnokban pedig az első csapat a Sopron Basket ellen lép pályára a hagyományos Fűzy Ákos–Tapodi Péter-emlékmérkőzésen. A pénteki mérkőzés előtt adjuk át a Fűzy Ákos- és Tapodi Péter-vándordíjakat, a tavaly alapított "Győri Női Kosárlabdáért" emlékérmeket, valamint köszöntjük az U19-es világbajnokságon bronzérmet nyert és ezzel a klubnak dicsőséget hozó játékosaikat. A szünetben a tavalyi felnőtt bajnokság bronzérmeit adjuk át a stáb azon tagjainak, akik a mindent eldöntő miskolci bronzcsatán nem lehettek jelen, illetve a B33-ágazat és az utánpótlás korosztályok legjobb játékosait is díjazzuk.
A belépés ingyenes, de arra kérünk mindenkit, hogy ismét hozzon magával egy (bármilyen) labdát, melyet összegyűjtünk és egy győri óvodába fogunk eljuttatni. Fontos információ, hogy az egyetemi csarnokba csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.